A mai magyar fiskális politika a költség stabilizálását tekinti nagyon fontos mércének, bár emellett természetesen próbálja a foglalkoztatás szintjét emelni. Egy dologgal nem foglalkozik: azzal, hogy a hihetetlenül gyors változások teljesen bizonytalanná teszik a piacokat. Ebben van szubjektív tétel is: mivel emberekről van szó, ha valahol nem érzik jól magukat, ott nem fognak beruházni - így magyarázta a Mol csoport elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában a magyarországi beruházások elmaradását.
Hernádi Zsolt szerint a beruházókat arról kell biztosítani, hogy tartós nyugodt időszakra számíthatnak Magyarországon.
A gazdasági életben az a jó, ha kiszámítható - hangsúlyozta Hernádi, emlékeztetve, hogy ezzel szemben Magyarországon, az energetikában az elmúlt négy évben ötször annyi szabályozóváltozás történt, mint például Szlovákiában.
Hernádi Zsolt elmondta: Magyarország számára fontos lenne a földgázrendszert összekötni a szomszédos országokkal - és versenyezzenek a szolgáltatók. "Aki jobb feltételeket tud elérni, és az ügyfélnek jobb ajánlatot tesz, az fogja lebonyolítani a nagyobb forgalmat" - fogalmazott.
A Mol csoport elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország Közép-Európa legjelentősebb földgáztároló kapacitásával rendelkezik, hiszen az országban fogyasztott gáznak csaknem a fele eltárolható. Ilyen máshol nincs, és elképesztő erőt, biztonságot jelent - hangsúlyozta Hernádi, aki emlékeztetett arra is, hogy korábban éppen Magyarország volt a legkiszolgáltatottabb ebből a szempontból.
Ma viszont Európa egyik legbiztonságosabb gázellátásával rendelkezünk, függetlenül attól, hogy külföldről még mindig egy forrásból szerezzük be a gázt - tette hozzá.
Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!
Hanganyag: Exterde Tibor