Akár nyolcvan százalékkal is drágulhat az életbiztosítás

Infostart
2012. július 11. 06:05
Akár negyven-nyolcvan százalékos áremelkedést is hozhat az életbiztosítási termékeknél a női ügyfelek esetében az Európai Bizottság irányelve, miszerint a biztosítótársaságok nem tehetnek különbséget férfi és nő között ezen termékeknél - mondta az InfoRádiónak Deloitte menedzsere. Hauer Judit hozzátette: az irányelvnek december végéig kell megfelelni, a biztosítók ezekben a hónapokban alakítják át a termékek árazását.

Az Európai Bizottság irányelve elvileg csak az új szerződésekre vonatkozik, viszont ha egy meglévő szerződést módosítanak, akkor előfordulhat, hogy alkalmazni kell az uniszex szabályokat - mondta az InfoRádiónak a Deloitte menedzsere.

Hauer Judit hozzátette: a változás jelentős terhet ró a biztosítókra, amelyeknek kockázatot is kell vállalniuk, hiszen az árazáskor nem biztos, hogy a szerződésállományuk nemenkénti összetétele úgy fog alakulni, ahogy azt feltételezték - ha ugyanis több a férfi ügyfél, akkor nagyobb a kockázat.

Úgy véli, elképzelhető, hogy emelkedni fognak a díjak, de az a biztosítók saját döntésre, hogy áthárítják-e az ügyfélre a kockázatot, vagy a profitból fedezik.

Hauer Judit azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a női ügyfelek esetében negyven, vagy akár nyolcvan százalékkal drágul az életbiztosítás.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást