Varga Mihály: Kezdődhetnek az IMF-tárgyalások

InfoRádió / MTI
2012. július 6. 11:55
Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is így vélekedik "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály.

A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: július végéig megtörténhet a kapcsolatfelvétel, és legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás.

Kiemelte: Olli Rehn uniós biztos a héten küldött levelet arról, hogy "amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének". Emellett a jegybanktörvény eredeti változatát korábban kifogásoló Európai Központi Bank (EKB) is olyan véleményt küldött, amelyben a jelzett módosításokat támogatta - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosításának pénteki elfogadásával fontos állomásához érkezett az a folyamat, amely a magyar gazdaság stabilizálását és megújítását jelenti.