A gyenge makrogazdasági adatok, az európai adósságfélelmek miatt romló növekedési kilátások egyaránt nyomás alatt tartották a héten az olajárat. Bár az OPEC országok nem nyúltak kitermelési kvótájukhoz, sőt a jelenleg annál magasabb szintű termelés visszafogását határozták el, a Brent árfolyama ismét csökkenést mutatott.
Az olaj árfolyamának esésével párhuzamosan a finomított termékárak is lefelé vették az irányt. A benzin esetében 1,4, a gázolajnál pedig 1,3 százalékkal került lejjebb a heti átlagos jegyzésár.
Ezúttal ráadásul a forint is a hazai autósok mellett dolgozott, a hazai fizetőeszköz ugyanis erősödni tudott a dollárral szemben. A hazai fizetőeszköz a héten 235,6-os átlagot ért el, miközben múlt héten 239-es szinten állt a jegyzés. Mindezek következtében forintban mérve a benzin átlagára 2,7, a gázolajé pedig 2,6 százalékkal került lejjebb.
Az utóbbi napok ármozgásai alapján a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy szerdától ismét csökkennek majd az üzemanyagárak a hazai kutakon. A benzin és gázolaj esetében a látott elmozdulások alapján egyaránt lehetőség mutatkozik literenként 3-4 forintos árváltozásra.