eur:
395.68
usd:
366.59
bux:
65688.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Így osztja meg a telefonadót a Vodafone az előfizetőkkel

A telefonadó a Vodafone-nak 8-10 milliárd forint plusz terhet jelent éves szinten, ez egy pár milliárd forinttal meghaladja a válságadót - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a telefonadó újabb súlyos teher, amelyet a társaság már nem tud egyedül vállalni, ezért megosztja az előfizetőkkel, az emelés azonban miden esetben kisebb lesz, mint a cégre kivetett adó.

Hozzátette, a megosztásra azért is szükség van, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes teherről van szó.

Az új adó megváltoztatja a társaság költségstruktúráját is, s részben ezért kényszerül mind a lakossági, mind az üzleti tarifáinak módosítására. A megosztás másik okáról a vezérigazgató elmondta, céljuk az, hogy megtartsák az elmúlt években elért magas szolgáltatási színvonalat.

Kifejtette, a tárgyalásokon a Vodafone egy átalánytípusú, fix adót javasolt a kormánynak, de ezt nem fogadták el.

Elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban már megkezdték az ügyfelek tájékoztatását a júliustól bekövetkező változásokról.

Beck György, a társaság elnöke elmondta, hogy az iparág számára a válságadó és a telefonadó éves szinten 100 milliárd forintos teher.

A Vodafone Magyarország, július 1-jétől tarifamódosítást hajt végre, a változásokat csütörtökön az általános szerződési feltételekben is közzétette.

A tarifaváltozás nem érinti a bónuszperceket, valamint az egymás közötti ingyenes beszélgetéseket, illetve a speciális Vodafone díjcsomagok által kínált egyéb ingyenes kedvezményeket sem - közölte a társaság.

Az emelés az előfizetéses ügyfeleknél havonta fix összegben jelentkezik, de egyetlen esetben sem haladja meg a fizetendő adó maximumát.

A feltöltő kártyás ügyfelek esetében a tarifamódosítás percenkénti és sms-enkénti mértéke is kevesebb a törvényben meghatározott nettó 2 forintnál. A cég - közlése szerint - nem hárítja át az új adót teljes mértékben ügyfeleire, megőrzi díjcsomagjainak átláthatóságát és egyszerűségét, és megtartja a piacon a Vodafone által kínált kedvezményeket is.

Ahol lehetséges, a vállalat egyszerűen megemeli a havidíjat egy fix összeggel, hogy legalább részben kompenzálja a fizetendő magasabb adót. A feltöltő kártyás ügyfeleknél ez az elv nem alkalmazható, amiatt, hogy nem fizetnek havidíjat. Az esetükben a Vodafone emel a perc- és sms-díjakon. A konkrét összegek mindkét esetben a törvény által meghatározott adómérték alatt maradnak.

A Vodafone a telefonadó maximumára vonatkozó, a parlament által megszavazott 6 hónapos átmeneti, december 31-ig tartó enyhítő javaslatot július elsejétől az ügyfelei számára is elérhetővé teszi.

A lakossági előfizetői tarifáknál sávos lesz a havidíj-változás, azaz arányosan a díjcsomagokban foglalt percek mennyiségét veszi alapul, vagyis a csomagokban foglalt percek mennyiségétől függően emelkedik.

A kisvállalati ügyfelek esetében SIM-kártyánként fix kiegészítő havi előfizetési díjat vezetnek be.

A feltöltő kártyás ügyfelek esetében, annak speciális, előre fizetett jellege és jellemzően havidíjmentessége miatt az előbbiektől eltérő megoldásra kényszerül a mobilszolgáltató és magasabb percdíjakat vezet be. Igaz, az emelés mértéke nem éri el a nettó 2 forintot és nem vonatkozik a jutalompercekre és jutalom sms-ekre.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×