eur:
394.75
usd:
370.8
bux:
65122.07
2024. április 19. péntek Emma

Oszkó Péter lemondott a Wizz Air igazgatósági tagságáról

Lemondott a Wizz Airben betöltött igazgatósági tagságáról Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

Oszkó Péter az MTI-nek szerdán Budapesten elmondta: májustól már nem tagja a légitársaság igazgatóságának, lemondását a részvényesek elfogadták. A volt pénzügyminiszter kommunikációs bakinak nevezte, hogy a Wizz Airben meglévő igazgatósági tagsága nem volt köztudomású. Emiatt szerinte számos "buta és érdemtelen vád" érte, holott pénzügyminiszterként 100 százalékban a Malév érdekeit védte.

"Sőt, 2010-ben én magam voltam, aki megmentettem a Malévot, s lehetővé tettem a továbbélését" - emelte ki Oszkó Péter.

Hangsúlyozta: "a buta vádak" miatt kialakult egy kommunikációs csapda. "A cégnek nem feltétlenül volt érdeke, hogy a közéleti harcaimat meg tudjam vívni, nekem viszont az volt az érdekem, hogy a közéleti vádaskodásban meg tudjam védeni magam, (...) az érdekeim előtérbe helyezésével felajánlottam, hogy felállok az igazgatóságból, hogy a két kommunikáció ne keveredjen össze" - mondta Oszkó Péter.

Oszkó Péter Wizz Airben betöltött igazgatósági tagsága a Malév február 3-i leállását követően került napirendre. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosként többször is kifogásolta Oszkó Péter tisztségét a diszkont légitársaságban. Úgy vélte: Oszkó Péter a Malév-visszaállamosítás során olyan bennfentes információkhoz, például az utaslétszámra és a Malév piaci részesedésére vonatkozó adatokhoz juthatott, amelyek később lehetőséget adtak a Wizz Airnek arra - amelynek igazgatósági tagja lett tavaly áprilisban -, hogy "a Malév helyére benyomulva megszerezze annak piaci szegmensét". Mindezek alapján Budai szerint egyértelműen felmerült az összeférhetetlenség kérdése Oszkó Péter esetében.

Budai Gyula kezdeményezésére jött létre az a tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság is, amelynek feladata a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációjának, valamint a légitársaság visszaállamosítási körülményeinek áttekintése. A testület vizsgálatának - a megszavazott határozat szerint - választ kell adnia arra a kérdésre, hogy 2004 és 2006 között hogyan zajlottak az állami tulajdonú Malév-részvények értékesítését célzó eljárások, hogyan választották ki a 2006-os vagyonértékelést végző céget, a privatizáció során mennyire érvényesültek az állam érdekei, továbbá milyen vezetői döntések járultak hozzá ahhoz, hogy az orosz VEB banknak a kisebbségi részesedése ellenére "általános" vétójoga lett a légitársaságban.

Budai Gyula Oszkó Péter szerepét is vizsgálná, jelesül azt, hogy a volt pénzügyminiszternek van-e, és ha igen, mikortól és mekkora tulajdonrésze a Wizz Airben.

A parlamenti bizottság szerdán tartotta első ülését, amelynek napirendjén a vizsgálóbizottság munkarendjének elfogadása szerepelt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×