Orbán: Lényegében elhárultak az akadályok az IMF/EU-tárgyalások megkezdése elől

InfoRádió / MTI
2012. április 24. 13:41
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől.

José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott találkozója után a kormányfő bejelentette, hogy az európai uniós végrehajtó testület szerdán tárgyal azokról a kérdésekről, amelyek Magyarországgal összefüggésben állnak.

"Nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy lényegében áttörést érhessünk el. Ez napok, legfeljebb hetek kérdése" - fogalmazott Orbán Viktor magyar újságíróknak a találkozó után nyilatkozva.

Az év eleje óta megoldott kérdések ügye messze felülmúlja a még meg nem oldott ügyekét - szögezte le.

A kormányfő tájékoztatta az EB elnökét arról, hogy a kormány gyorsan meg fogja hozni az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyében, és az adatvédelmi hivatallal, valamint a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban is már csak két jogvita maradt fenn.

Az informális találkozóról kiadott közleményében Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője azt írta, hogy az MNB ügyében "a kormány gyorsan és egészében meghozza az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket, mint ahogyan azt a már megkezdett parlamenti vita is bizonyítja". Emellett a kabinet tovább folytatja a korábban megkezdett és "biztató előrehaladást mutató" konzultációt az Európai Központi Bankkal az általa felvetett, de az Európai Bizottsággal fennálló jogvitákban nem szereplő kérdésekről - idézte Orbán Viktor szavait szóvivője.

A kormányfő kifejtette azt is, hogy az adatvédelmi hivatallal és a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban felmerült vitás kérdések többsége sikeresen lezárult, már csak két jogvita maradt fenn, amelyekkel kapcsolatban a kormány tudomásul veszi, ha azok lezárása az Európai Bíróság eljárásában történik meg. Az ott megszülető döntéseket pedig a kormány gyorsan és egészében végrehajtja - szögezte le.

A miniszterelnök ismét biztosította José Manuel Barrosót, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti: a kabinet szándéka éppen a bíróságok függetlenségének, hatékonyságának és polgárbarát működésének megerősítése; "mindazonáltal gyorsan és egészében végrehajtjuk a Velencei Bizottság által javasolt azon lépéseket, amelyeket a kormány elfogadott". Ezt a kormányzati szándékot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is megerősítette az Európa Tanács főtitkárának írt levelében. "A fennmaradó nyitott kérdésekben tovább folytatjuk a konzultációt az Európa Tanács intézményeivel" - tudatta a két politikus találkozójáról kiadott közleményében Szijjártó Péter.

A bizottsági elnökkel folytatott megbeszélés után Orbán Viktor Brüsszelben újságíróknak egyebek mellett azt mondta, lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gergõ összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást