Mennyit engednek a használt lakások árából?

Infostart
2012. április 24. 09:09
Országosan 13 százalékkal kaptak kevesebbet tavaly a használt lakások eladói a meghirdetett árnál az Otthon Centrum adatai szerint.

Az ingatlan franchise-hálózat összesítése alapján a használt téglalakások esetében Budapesten a 10 millió forintosak, Pest megyében a 16 millió forintba kerülők, míg Nyugat-Dunántúlon a 14 milliósak voltak a legkeresettebbek.

A tapasztalatok szerint az ügyleteket két árcsökkentés előzi meg. Az elsőt még az eladó teszi, hogy kelendőbb legyen a lakása, a második pedig a vevő érkezésekor, a végső áralkuban adódik. A használt családi házaknál 18,7 százalék volt az árengedmény, ebből 8 százalékot még a kínálati szakaszban engedett az eladó, 10,7 százalékot pedig a vevő alkudott le.

A paneles lakások eladói viszont csak 8,8 százalékos árengedményre kényszerültek, ebből 3,4 százalék volt az eladó árcsökkentése, 5,4 százalékot pedig a vevővel folytatott alku adott ki.

A használt téglalakások az előbbi két lakás típus között helyezkedtek el, 12,6 százalékos árengedménnyel, amelyből 5,4 százalék volt az előzetes árejtés, 7,2 százalék pedig az alku eredménye.