Megérkezett az EKB véleménye a jegybanktörvényről

Infostart
2012. április 12. 17:14
Az Európai Központi Bank csütörtök délután tette közzé véleményét a jegybanktörvényt érintő legutóbbi kormányzati módosító javaslatokról. Vagyis az EKB egy hónap alatt reagált Matolcsy György korábbi levelére.

Az EKB csütörtöki közleményében megismétli korábban kifejezett aggodalmait a jegybankárok fizetésének csökkentésével kapcsolatban (fizetési plafon korábbi bevezetése miatt), valamint hangsúlyozza, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kibővítésének és új alelnök kinevezésének lehetősége sértheti a jegybank függetlenségét.

Az EKB véleményét óriási várakozás előzte meg a piaci szereplők körében, miután iránymutató lehet a nemzetközi szervezetek álláspontját illetően, ami meghatározza az IMF-hitelkeretről szóló hiteltárgyalások jövőjét.

Emlékezetes, Matolcsy György március 7-én küldött levelet Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének, amelyben tájékoztatta az idén életbe lépett magyar jegybanktörvényt érintő legújabb módosító javaslatokról. A tárcavezető akkor sürgős véleményt kért az EKB-tól, amit azzal indokolt, hogy "a belföldi jogszabályok megfelelősége az uniós jognak nagyon fontos az EU és az IMF-fel folytatott tárgyalások sikeressége szempontjából".