Mit tehet a vezérigazgató a márka hitelességéért?

Infostart
2012. január 23. 12:00
A márkaépítésében egyre nagyobb szerepet kaphat az adott vállalat csúcsvezetője - mondta Földvári Csaba brandszakértő. A szakember szerint a vezérigazgatói brand a fogyasztók felé a személyességet közvetíti, ezáltal bizalmat építhet.

A brand a termék vagy a szolgáltatás jellemzőinek összességét jelenti, ide tartozik a név, a csomagolás, az ár, a márka története és reklám együttesen. A brand a megkülönböztetést szolgálja - mondta az InfoRádiónak Földvári Csaba brandszakértő.

A szakember kiemelte: a hitelesség problematikája egyre inkább a márkaépítés egyik központi kérdésévé válik, ennek egyik oka a globális bizalmi válság.

Korábban az a mondás járta, hogy nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Manapság ehhez hozzáteszik, hogy nem elég jónak látszani, jónak is kell lenni - fejtette ki. Földvári Csaba szerint a márkaépítéssel foglalkozók egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a kialakítandó kép azonos legyen a valósággal.

A hitelességi problémára tett egyik megoldási kísérlet az úgynevezett CEO branding, vagyis a vezérigazgató személyes márkázása - közölte a szakértő, aki szerint ez népszerű és egyre inkább üzleti szempontból is érdekes leágazásnak tekinthető.

Földvári Csaba kiemelte: a márka hitelességet jelentősen fokozhatja, ha egy hiteles arc kapcsolódik hozzá, különösen akkor, ha ez a személy a vállalat legfelsőbb vezetője. Jól felépített, megtervezett, megfelelően kommunikált vezérigazgató sokat tehet a vállalati márka építése és a hitelesség növelése érdekében - hangsúlyozta.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást