Gyengült a forint délutánra

InfoRádió / MTI
2012. január 12. 16:38
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtök délutánra a napközbeni erősödés után: egy euróért ekkor csak 306,40 forintot kellett adni, de még így is mintegy 4 forinttal erősebb volt az árfolyam, mint csütörtökön reggel.

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint az erősödés a pozitív nemzetközi hangulatnak és Magyarországgal kapcsolatos, még kedvező várakozásnak - annak a reménynek, hogy lesz megállapodás az IMF-fel - volt köszönhető.

Ezt hűtötte le az Európai Központi Bank (ECB) elnöke azzal a kijelentésével, hogy az ECB komolyan aggódik a magyar helyzet miatt. Úgy vélték azonban, hogy komolyabban csak az IMF magyar vonatkozású híreire mozdul majd meg jelentősebben a forint árfolyama.

Az eurót csütörtökön délután négy órakor 307,852 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a délelőtti 311,87, és a szerda délutáni 311,90 forinttal.

A svájci frankot 254,595 forinton jegyezték csütörtök délután, egy nappal korábban még 257,47 forinton állt a jegyzés.

A dollár jegyzése csütörtök délután 240,354 forint a szerda délutáni 246,02 forint után.

A japán jen jegyzése 3,1314 forint a szerdai 3,1953 forint után.