Felfelé indult a BUX

InfoRádió / MTI
2012. január 9. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,04 pontos emelkedéssel, 16.276,76 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,05 százalékos erősödést jelent.

A Mol árfolyama 1,2 százalékkal, 16.490, az OTP-é két százalékkal, 3.020 forintra erősödött.

A Magyar Telekom 0,8, az Egis egy százalékkal erősödött, a Richter árfolyama nem változott.

Tőzsdenyitáskor egy euró 314,06, egy dollár 246,58, egy svájci frank 258, 43 forintot ért.

Erősödéssel nyitott Nyugat-Európa

A várt csökkenés helyett erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

A londoni FTSE-100 0,13 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,03 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,28 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percben.

Vegyesen zárt Ázsia

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a legfontosabb ázsiai részvénypiacok; Japán nemzeti ünnepnap miatt zárva tartott.

Szöulban a Kospi 0,9 százalékkal 1.826,49 pontra csökkent. Elemzők szerint az árfolyamesésnek elsősorban technikai okai voltak: az év első részvényopció-lezárási időszakához érkezett a szöuli parkett. A legrosszabb teljesítők között volt a KT&G dohányipari vállalat, amely 3,86 százalékkal esett, illetve az élelmiszeripari társaság CJ Corp 2,46 százalékos árfolyamcsökkenéssel.

Kínában a Shanghai Composite 2,9 százalékkal ugrott, ami október óta a legnagyobb napi árfolyam-emelkedés. A legfontosabb kínai mutató 2.225,9 ponton zárt, a lélektani határnak minősülő 2.200 pontos szint felett. A befektetői lelkesedést az okozta, hogy a kínai miniszterelnök Ven Csia-pao egy hétvégén konferencián a piaci szabályozás és a befektetői jogok megerősítését ígérte.

Közép-európai idő szerint nem sokkal fél kilenc után a hongkongi HSI 1,11 százalékos pluszban 18.800,00 ponton állt. Ugyanekkor Mumbaiban, India pénzügyi központjában a Sensitive-mutató 0,37 százalékos mínuszban 15.789,90 ponton állt.