Még nem tudni, folytatódnak-e a tárgyalások az EU-val és az IMF-fel

Infostart
2011. december 22. 19:42
Egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, akkor mikor folytatódnak a megbeszélések a magyar kormánnyal akár formális, akár informális keretek között az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségre vonatkozóan - közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

Délelőtt még olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a tervek szerint januárban megkezdődnek a tárgyalások Magyarország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között.

Az Európai Bizottság szóvivője a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy informális előkészítő tárgyalások már a múlt héten is folytak a felek között. Fogalmazása szerint ezeket a pénzügyi stabilitásról, illetve a jegybankra vonatkozó törvénytervezetek "támasztotta nehézségek miatt félbe kellett szakítani".

A hivatalos tárgyalásoknak azonban a tervek szerint a jövő hónapban meg kellett volna kezdődniük.

A legfrissebb közlemény alapján azonban egyelőre még nem tudni, hogy mikor kezdődhetnek a tárgyalások, és azt sem, hogy ezek formálisak vagy informálisak lesznek-e. A hír negatívan értékelhető, hiszen azt jelzi, hogy a tárgyalások elhúzódhatnak, nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mikor zárulnak le.