eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Veszteséggel zárt a BUX, egész nap gyengélkedett a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 17.603,35 ponton zárt szerdán.

A Mol árfolyama 0,1 százalékkal, 18.000, az OTP-é 2,4 százalékkal, 3.355 forintra gyengült.

A Magyar Telekom 1,6, a Richter 0,8, az Egis 0,4 százalékkal erősödött.

Tőzsdezáráskor egy euró 302,3, egy dollár 231,73, egy svájci frank 247,35 forintot ért.

A nyugat-európai tőzsdék ismét lefelé tartottak

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek a korábbi heteket jellemző, jobbára lejtős pályára.

A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,74 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,01 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,92 százalékkal volt a keddi záróértéke alatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×