eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A főváros 32 milliárd forintot kap a BKV finanszírozására

Harminckét milliárd forintot kap az államtól Budapest a BKV finanszírozására a helyi közösségi közlekedés támogatására szánt összegből, miután a képviselők kedd hajnalban a jövő évi költségvetés elfogadásakor megszavazták az erről szóló módosító javaslatot. A közlekedési vállalat közben használt, szóló, Volvo 7700-as, vagy ezekkel a típusokkal műszakilag megegyező buszokra írt ki nyílt közbeszerzési eljárást.

A hétfőn a zárószavazás előtt érkezett előterjesztés szerint a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatásának összegét az eddigi 35 milliárd forintról három milliárd forintra csökkentik, és az így felszabaduló 32,2 milliárd forintot a fővárosi helyi közösségi közlekedés támogatására fordítják.

A fővárosi önkormányzat a támogatást azt követően kaphatja meg, ha a közgyűlés a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú fenntarthatóságát biztosító koncepciót megalkotta, és azt - a kormány egyetértését követően - elfogadta. A támogatás nem haladhatja meg a fővárosi helyi közlekedési közszolgáltatás ellátása során felmerülő veszteséget.

Használt Volvo buszokat szerezne be a BKV

Használt, szóló, Volvo 7700-as, vagy ezekkel a típusokkal műszakilag megegyező buszokra írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a BKV.

Az uniós tendereket összesítő honlap adatai szerint a BKV 30+15 darab használt, teljesen alacsony padlós buszt vásárolna, amelyek 2004-es, vagy annál fiatalabb évjáratúak, legalább Euro 3-as környezetvédelmi besorolású motorral rendelkeznek, és városi kialakításúak. A nyertesnek a szerződés aláírásától számított három hónapon belül le kell szállítania a járműveket.

Az autóbuszok vázszerkezete nem lehet korrodált, sérült, vagy utólagosan átalakított, feltétel továbbá a pályázaton induláshoz, hogy a járműveken rendellenes elhasználódás és egyéb, a használatot akadályozó sérülés nem lehet. A részletes műszaki feltételekben nem szerepel a klímaberendezés megléte.

A tenderre december 30-ig lehet jelentkezni.

A 7700-as Volvók csuklós változatai (7700A) több éve futnak Budapesten, ezeket még 2004 és 2006 között szerezték be. Ennek szóló változatát 2004 óta kínálja a svéd gyártó, motorjaik Euro 4-es, vagy Euro 5-ös besorolásúak, 260-360 lóerősek.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×