eur:
394.36
usd:
365.19
bux:
65555
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"A kormány úgy indított gazdasági szabadságharcot, hogy nem mérte fel saját fegyverzetét"

Kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára és valódi növekedési tervre lenne szükség Magyarországon - ebben minden közgazdász egyetértett egy budapesti konferencián.

A magyar kormány úgy indított gazdasági szabadságharcot, hogy nem mérte fel saját fegyverzetét - mondta a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a Magyar Pénzügyi Almanach XXI. évfolyamának megjelenése alkalmából a Budapesti Gazdasági Főiskolán rendezett konferencián. Palócz Éva szerint, ha nem sikerül az IMF-fel a megállapodást nagyon gyorsan létrehozni, és addig is folyamatosan fenntartani azt a hírt, hogy a tárgyalások jó irányba haladnak, akkor a magyar gazdaságpolitika minden törekvését és igyekezetét elmoshatja az árfolyam gyengülése, illetve az állampapír-piaci hozamok emelkedése.

Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karának egyetemi tanára úgy fogalmazott, hogy gazdaságpolitikai fordulatra, koherens, konzisztens politikára van szükség, valamint meg kell teremteni a növekedés feltételeit. Hozzátette: a Magyar Növekedési Tervet megnézve az tervnek totálisan alkalmatlan.

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára sajnálattal állapította meg, hogy a magyar kormány különutas gazdaságpolitikája nem sikerült. Az a szándék, hogy nemzetközileg versenyképes adórendszer legyen, megint nem sikerült, hiszen nagyon sok különadó lett és sok olyan tétel, amelynek az emelése lényegében a legklasszikusabb megszorítási technikákat hozta vissza.

A végtörlesztésről Bod Péter Ákos azt mondta: sokkal több pénzt is be lehetett volna szedni a bankoktól anélkül, hogy abból nemzetközi botrány lett volna. A növekedési tervről szólva pedig a közgazdász úgy látta, hogy sajnálatos módon még mindig nem született meg az a felismerés, hogy itt radikális szakaszváltásnak kell jönnie, más felfogással és nyilván más szereplőkkel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×