Akik jól járnak a baleseti adóval

Infostart
2011. november 16. 14:13
Igazságtalan a baleseti adó maximalizálása, mert a napi 83 forintos plafonnal az erős autók tulajdonosai, közülük is elsősorban a kárt okozók járnak jól - vagyis azok, akik egyébként is drága kötelezőt fizetnek, amelynek a 30 százalékos adója jóval meghaladná a napi plafont. A CLB alkusz számításai százalékos arányban ezekre a kocsikra kevesebb adót kell majd fizetni, mint a kármentes ügyfeleknek a kisebb járművek után.

Igazságtalan helyzetet teremt a baleseti adó napi 83 forintban való maximalizálása, mert ezzel a megoldással a nagy teljesítményű autók tulajdonosai járnak jól, s közülük is azok, akik kárt okoztak - véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője.

Előfordulhat ugyanis, hogy ők százalékos arányban kevesebbet fognak fizetni, mint a kisebb autókkal közlekedő kármentes ügyfelek.

A "balesetes" terepjáró-erősségű járművekre az átlagosnál jóval drágább a kötelező biztosítás éves díja, és ennek a 30 százalékos baleseti adója is jelentősen meghaladná a napi 83 - évi 30 ezer - forintnál meghúzott felső határt.

Vagyis, ez a megoldás jó a fuvarozóknak, ám a többi ügyfél esetében fordítva sülhet el, mert azoknak kedvez, akik gond nélkül ki tudnák fizetni a drágább, a 83 forintos napi díjat meghaladó 30 százalékos adót is - összegzi a szakértő.

De ez az ügyfélkör akkor is jól jár, ha nemfizetés miatt törölték a szerződését, s a kieső időszakra jutó fedezetlenségi díj után kell fizetnie a baleseti adót. Ezt ugyanis nem a saját, nagy teljesítményű autójára, hanem csak a legalacsonyabb jármű kategória, egy legfeljebb 37 kilowattos járműre számolják.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Domanits András összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást