Augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbihoz képest és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Ez nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak.
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az idén az első nyolc hónapban átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában
A maginfláció augusztusban 0,2 százalék, 12 havi összehasonlításban 3,1 százalék volt.
A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 4 százalék volt, az egyhavi ugyanakkor 0,3 százalékkal csökkent.