KSH: stagnált a munkanélküliség

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 29. 09:45
A munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt a május-júliusi időszakban, nem változott a megelőző három hónaphoz, azaz a második negyedévhez képest, és csökkent az egy évvel korábbi 11 százalékhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A munkanélküliek száma lényegében megegyezett (négyezer fővel volt kevesebb) az egy évvel korábbival, 463 ezer fő volt 2011. május-júliusban.

Május-júliusban a 15-64 évesek 62,9 százaléka, azaz 4 millió 263 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ebből a létszámtöbbletből négyezerrel csökkent a munkanélküliek és 43 ezerrel, 3 millió 800 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma, amivel a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal 56,1 százalékra javult.

A második negyedév átlagához képest 23 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma és mindössze 2,5 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma. Az első negyedévvel összevetve pedig a 99 ezerrel többen találtak munkát a május-júliusi időszakban, és 27 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, aminek eredőjeként 1,4 százalékkal javult a foglalkoztatási arány és a 11,7 százalékos csúcsról 0,8 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta.

A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint foglalkoztatottak számának növekedése továbbra is a versenyszféra javuló állapotának köszönhető, amely mögött az exportra termelő ágazatok kibocsátásának emelkedése, illetve az ágazatokban emiatt érvényesülő alkalmazotti létszámbővülés húzódik meg. A minisztérium hétfőn kiadott közleménye szerint előttünk álló időszakban a bővülést tovább fogja segíteni a kormányzat által indított közmunka programok felfutása. A minisztérium méltatta, hogy a foglalkoztatottak 1,1 százalékos évi növekedési rátája a 2008-as válság óta a legmagasabb.

A 15-64 éves férfiak 69,0 százalékos aktivitási aránya 0,6 százalékponttal, a nők 57,0 százalékos aránya 0,4 százalékponttal volt magasabb a tavaly május-júliusinál. A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 53 ezren voltak foglalkoztatottak, ami 61,6 százalékos foglalkoztatási rátának felelt meg. A nőket 1 millió 747 ezer fős, 50,7 százalékos foglalkoztatottság jellemezte.

A foglalkoztatottak számának éves növekedése kizárólag a férfiaktól eredt, a nők foglalkoztatási mutatói lényegében nem változtak.

A 15-74 éves munkanélküliek száma 463 ezer fő volt, 4 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,8 százalékos értéke az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb. A változás mértéke mindkét mutató esetében mintavételi hibahatáron belül volt.

Ebben a korosztályban a férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év alatt 0,7 százalékponttal 10,7 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,3 százalékponttal 10,8 százalékra emelkedett.

A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája az elmúlt egy évben 0,3 százalékponttal, 10,0 százalékra csökkent. A munkanélküliek 50,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap.

A KSH adatai szerint a munkanélküliek 16,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25,0 százalékos munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lindnerné Eperjesi Erzsébet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást