Mivel a Mol-részvények megvásárlásához nem vonunk be újabb hitelforrást, a bruttó államadósságunk nem emelkedik. A korábban már lehívott IMF-hitel felhasználása nem emeli a külfölddel szembeni tartozásunkat. Viszont ezt a hitelt egyszer vissza kell fizetni, márpedig az eddig egy devizaszámlán pihenő forrásunk eltűnt, ehhez a törlesztéshez majd újat kell bevonni.
Ezt fejezi ki a nettó adósságmutató, ami a bruttó tartozással szemben elszámolja a külfölddel szembeni követelésünket, elsősorban a devizatartalékot. Míg a bruttó adósság (első negyedév végén a GDP 81,6 százalékát kitevő) mértéke az ügylet miatt nem kell, hogy elmozduljon, addig a nettó adóság (52,8 százalék) szűk két százalékponttal emelkedhet.
A nettó adósságmutató (az amúgy elfogadhatóan magas tartalékszint miatt) kedvezőbb képet fest rólunk, és néhány szempontból kifejezőbb is lehet. De akkor azt is le kell szögezni: a devizatartalék rovására megvásárolt Mol-ügylet a nettó szám emelkedésével jár, így sérülékenységünket kismértékben növeli.
Költségvetési egyenleg
Az Európai Unió módszertana (ESA95) szerint a pénzügyi eszköz vásárlása nem számít költségvetési kiadásnak, így valóban nem hiányt növelő esemény a már meglévő forrásból való részvényvásárlás - mondja Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest vezetője, aki ugyanakkor rámutat: a jelenleg hatályos hazai költségvetési elszámolási szabályozás szerint az ilyen tételek kiadásnak minősülnek. (Érdekesség, hogy a szabályozás aszimmetrikus: a privatizációból bejövő pénz nem számít államháztartási bevételnek.)
Vagyis a költségvetési törvényből következő 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél valószínűleg újabb kivétellel egészül ki. Mint ismert, a kormány már eddig is úgy tekintett a saját céljára, hogy ahhoz bevételként elszámol 530 milliárd forintnyi államosított nyugdíjvagyon-részt, de nem vesz figyelembe olyan egyszeri (nem strukturális) kiadási tételeket, mint a MÁV és a BKV kisegítése, illetve a ppp-ügyletek kiváltása. Várhatóan ez utóbbi kör bővül a Mol-ügylet további 517 milliárd forintjával. (Másik lehetőségként felmerülhet, hogy a vagyonelemek eladásának és vételének költségvetési elszámolási szabályait gyorsan megváltoztatja a kormány.)
Hosszabb távú hatások
Az ügylet finanszírozási oldala tekinthető úgy, hogy az állam az IMF-hitel lejártakor kénytelen újabb hitelt felvenni, hiszen a devizaszámlán már nem lesz annyi pénz, hogy azt egyszerűen visszafizesse. Így a Mol-részvényvásárlás költsége az a forrásköltség (kamat), amivel új hitelt tud felvenni az állam.
Ez a legutóbbi devizahitel esetében 7,6 százalékot tett ki - egységesnek mondható szakértői megítélés, hogy drága volt. Ezzel szemben áll most a Mol-részvényen elérhető nyereség: az árfolyam esetleges emelkedése és osztalékjövedelem. A bizonytalanságok miatt a két tényező egyenlegének még az előjele sem jósolható meg.
Érdemes megemlíteni azt a lehetőséget is, hogy az állam a devizatartalék leépítését nem hagyja annyiban, és újabb devizaforrást von be a most felhasznált IMF-hitel helyébe. Ez esetben rögtön láthatóvá válik az az összefüggés, hogy a tartó vagyonelemünk megvásárlásához ideiglenes forrást használtunk fel, amit időről időre meg kell újítanunk.