Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom

Infostart
2011. április 12. 12:21
Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom részvényenként - erről döntött a társaság közgyűlése. A részvényesek elfogadták a menedzsment beszámolóját, mely szerint idén több mint 300 dolgozó elbocsátása várható és bővülést csak a mobilinternettől várnak.

A Magyar Telekom részvényeseinek 66 százalékos megjelenése mellett tartották meg a Magyar Telekom éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság beszámolója szerint a bevételek alakulását nem annyira a gazdasági növekedés, mint inkább a foglalkoztatottság alakulása, illetve a lakossági fogyasztás határozza meg.

Cristopher Mattheisen szerint a távközlési piac minden szegmensében erősek a Magyar Telekom pozíciói. Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról is, hogy piaci részesedésüket szeretnék továbbra is megtartani, ennek érdekében továbbra is hatékony, egyszerű működésre törekszenek, de emellett innovációval, új termékekkel szeretnének nagyobb szeletet kihasítani a lakossági költésekből. Bővülést azonban csak a mobilinternettől várnak, e téren majdnem 50 százalékos a piaci részesedésük.

Cristopher Mattheisen elmondta: fő megtartó erő és növekedési forrás a csomagkínálat, mivel a társaság adatai szerint az ügyfelek 43 százaléka legalább két szolgáltatásra fizet elő. A legnagyobb ügyfélszám egyébként a tv-szolgáltatásnál mérhető, mintegy 750 ezer előfizetőről van itt szó, és a tévé előfizetők 78 százaléka más szolgáltatásra is előfizet.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról is, hogy idén az évvégéig mintegy 300 dolgozót fognak elbocsátani az anyavállalattól, aminek költsége 3,5 milliárd forintot tesz majd ki. Ennek jelentős részét azonban a tavalyi év negyedik negyedévben már elkönyvelték. A maradó dolgozók négy, a menedzserek két százalékos béremelésre számíthatnak júliustól.

A vezetői beszámolót és a társaság tavalyi mérlegeit gyakorlatilag száz százalékos szavazataránnyal fogadták el. Hasonlóan nagy többséggel szavazták meg a már korábban bejelentett, részvényenként 50 százalékos osztalék kifizetését is.

A társaság 2010. évi eredménye 64 milliárd 929 millió forint volt, ennek nagyobb részét fizetik osztalékként, az adózott eredményből fennmaradó 12 milliárd 811 millió forintot pedig az eredménytartalékba helyezik. A Magyar Telekom egyébként az elmúlt 3 évben 74 forint osztalékot fizetett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Panulin Ildikó összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást