BÉT: megtorpant az emelkedés

InfoRádió / MTI
2011. április 8. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,88 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 24.432,50 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a lendületvesztés jeleit mutatta pénteken a piac, ugyanakkor visszaesés nem tapasztalható, hiszen magas szinteken tartják árfolyamukat a papírok.

A nyugat-európai és tengeren túli piacokon is csekély elmozdulások voltak pénteken, ráadásul a tőzsdék nem mutattak egyértelmű irányt. Sőre Balázs szerint a jövő héten dőlhet el, hogy merre fognak elmozdulni az indexek. Ebben szerepe lehet az uniós pénzügyminiszterek hétvégén Gödöllőn tartott tanácskozásának is, amelynek fő témája Portugália pénzügyi támogatása.

A vezető papírok közül a kereskedő a Magyar Telekomra hívta fel a figyelmet, amely az index csökkenése ellenére folytatta az erősödését. A kisebb részvények közül pedig az econet napok óta tartó zuhanását emelte ki, ami véleménye szerint a tulajdonosi háttér átrendeződésével van összefüggésben.

A Mol 200 forinttal, 0,78 százalékkal 25.350 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,65 százalékkal 6.321 forintra erősödött, forgalmuk 17,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,15 százalékkal 614 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 0,47 százalékkal 38.500 forintra esett, a részvények forgalma 798,2 millió forintot ért el.

Az Egis 459,2 millió forintos forgalom mellett 600 forinttal, 3,06 százalékkal 19.000 forintra gyengült.

A BUMIX 1.926,53 ponton zárt pénteken, ez 4,89 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.