EP: 146 millió euró energiatakarékos beruházásokra

InfoRádió / MTI
2010. november 11. 17:45
Elfogadta az Európai Parlament csütörtökön a gazdaságélénkítő csomag módosítását, amelynek értelmében az Európai Unió 146 millió eurót fordít energiahatékonysági és megújuló beruházások finanszírozására.

A témáról a brüsszeli plenáris ülésen tartott vitában Herczog Edit (MSZP) kiemelte, hogy a többlettámogatás "elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokon keresztül, a helyi hatóságokon keresztül, közvetlenül a lakosságot érintő projektekre" jut. "Ritkán adatik meg, hogy az európai intézményrendszer közvetlenül eljusson a lakossághoz" - tette hozzá.

Írásban leadott nyilatkozatában Gyürk András (Fidesz) üdvözölte, hogy a javaslat az energiabiztonsági szempontból leginkább veszélyeztetett közép- és kelet-európai régióra, illetve az energiahatékonysági fejlesztésekre fordítja a még fel nem használt finanszírozási keretet.

"A megújuló és energiahatékonysági beruházások ugyanis egyszerre növelik az ellátásbiztonságot és a versenyképességet, rövid távon is rendkívül látványos eredményeket hoznak, földrajzilag diverzifikáltan teremtenek új munkahelyeket, és hatékonyan dinamizálják a gazdasági szereplőket" - fogalmazott.

Surján László (KDNP), az idei uniós költségvetés jelentéstevője közleményében kiemelte: a kifizetések felgyorsítása érdekében még az idén kötelezettséget kellene vállalni az új projektek megvalósítására.