Hatékonyabbak nyugati szektortársaiknál kelet-közép-európai cégek

InfoRádió / MTI
2010. november 10. 19:21
A kelet-közép-európai vállalatok a tőkéért folyó verseny éllovasai, ugyanis hatékonyabban és nyereségesebben működnek, emellett kevésbé adósodtak el, mint nyugat-európai társaik - áll az Erste-csoport MTI-hez is eljuttatott elemzésében, amelyet a régiós vállalatok üzleti eredményeiről és kilátásairól készített. Magyarországot ugyanakkor a régió sereghajtójaként említi a tanulmány.

A vizsgálat szerint Szlovákia és Csehország büszkélkedhet a legkevésbé eladósodott és leghatékonyabb nem pénzügyi szektorral, és egyedül a német vállalati szektor képes versenyre kelni a közép-kelet-európai cégekkel a működési hatékonyság tekintetében.

Az Erste Group speciális, a gazdaság különböző szektorainak - a háztatásoknak, a kormányzatnak, a nem pénzügyi és a pénzügyi cégeknek - működési hatékonyságát vizsgáló elemzésének főbb megállapításai szerint a kelet-közép-európai vállalatok lényegesen kevésbé adósodtak el, nyereségesebben működnek, emellett kétszer akkora tőkearányos eredményt érnek el, mint nyugat-európai társaik, ami szintén a nagyobb fokú működési hatékonyságnak köszönhető. Ennek folyományaként a régió országai jóval vonzóbb célpontok a tőke számára.

"Az elmúlt évtizedben számos európai ország nem pénzügyi szektora nettó hitelfelvevőként jelent meg. A szárnyaló beruházások is növelték a bevételi oldalt, ugyanakkor a vállalatok hatalmas adósságot halmoztak fel. Ezért a vállalati szektornak is újra egyensúlyba kell kerülnie, javítani az üzleti működés nyereségességét és csökkenteni a hitelállományt. A gazdasági talpra állás az elkövetkező pár év során nyilvánvalóan a vállalati szektortól függ, ha az versenyképes lesz, akkor hatékonyan használja fel a tőkét, valamint új munkahelyeket teremt.

A kelet-közép-európai gazdaságok igen jó teljesítményt nyújtottak az elmúlt esztendőkben, ugyanis a tőkefelhasználás viszonylag hatékonyan történt, így kétszer akkora tőkearányos nyereség keletkezett, mint az euróövezetben: mintegy 8 százalék. Emellett a munkaerő hatékonyságát is növelték számos kelet-közép-európai országban a válság alatt annak érdekében, hogy megőrizzék versenyképességüket, illetve nyereségességüket" - mondta Juraj Kotian, az Erste csoport kelet-közép-európai makroelemzési osztályának társvezetője.

Az elemzés szerint Írország, Spanyolország, Portugália és Belgium vállalati szektora adósodott el a leginkább, hiszen az általuk előállított bruttó hozzáadott érték három-négyszerese, vagyis 9-20 évnyi adózott eredmény az adósságállományuk.

A nyugat-európai gazdaságokhoz viszonyítva a kelet-közép-európai térség vállalatai általánosságban véve kevésbé eladósodottak az általuk megtermelt hozzáadott értéket és az adózott eredményt tekintve: Szlovákiában és Csehországban működik a legkevésbé eladósodott nem pénzügyi vállalati szektor: bruttó adósságállományuk alacsonyabb, mint az általuk egy év alatt előállított hozzáadott érték, valamint mindössze 3-4 évnyi adózott eredménnyel egyenlő. A kelet-közép-európai régióból csak Magyarország mutat az euróövezet átlagánál nagyobb számadatot.

"A pénzügyi válság hatásai miatt a vállalatoknak muszáj enyhíteniük nettó hitelfelvevői pozícióikat. Ezt leginkább a beruházások jelentős visszafogásával érték el, s így készpénzpuffert képeztek, vagy az adósságállományukat csökkentették. A Baltikum államaiban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában már le is zajlott a nettó hitelfelvevői pozíciók visszavágása, s ezekben az országokban a nem pénzügyi vállalatok nettó hitelfelvevőkből nettó hitelezők lettek más szektorokkal összevetve" - véli Juraj Kotian.

A felhalmozott tőke hatékonyságát tekintve az eredmények jól láthatóan azt mutatják, hogy a recesszió ellenére a kelet-közép-európai vállalatok jóval magasabb tőkearányos nyereséget érnek el, mint nyugati társaik. Szlovákiában érhető tetten a tőkebefektetés legtermékenyebb felhasználása a nem pénzügyi szektorban, itt ugyanis 26 százalékos bruttó tőkearányos nyereség és 19 százalékos adózott eredmény érhető el még a gazdasági visszaesés közepette is - áll az elemzésben.

Nyugat-Európában csak Németország tud lépést tartani a kelet-közép-európai vállalatokkal a működés hatékonysága területén, itt ugyanis 15 százalék körül mozog az átlagos bruttó tőkearányos nyereség, és közel 20 százalékos a sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) az elmúlt öt évben. Belgium, Spanyolország és Portugália a lista legvégén foglal helyet, hiszen mindössze 4-6 százalékos tőkearányos nyereséget tudtak felmutatni az elmúlt öt év során.

Kelet-Közép-Európában ugyanakkor Magyarországon található a legkevésbé hatékony, illetve leggyengébb nyereségtermelő képességgel rendelkező vállalati szektor (átlagosan 7 százalék 2005 és 2009 között). Összességében jól tetten érthető az a tendencia a rögzített devizaárfolyammal rendelkező országok (euróövezeti tagok, rögzített árfolyampolitikát folytató államok) körében, hogy a hitelfelvétel mértéke nagyobb, mint azt a tőkearányos nyereség indokolná.

A hitelállomány csökkentése már el is kezdődött Írországban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Magyarországon, a Balti-államokban, valamint - meglepő módon - a jelentős gazdasági talpra állást elérő országokban, például Németországban, Csehországban és Szlovákiában, elsősorban is azoknál a vállalkozásoknál, amelyek cash-flow-ból vissza tudják fizetni hiteleiket.

"A magasabb tőkearányos nyereség miatt Kelet-Közép-Európa a várakozások szerint továbbra is vonzó marad a vállalati szektorba irányuló külföldi tőkebeáramlás számára. Jóval kisebb mértékű eladósodottságuk és jobb tőkemegtérülésük miatt a kelet-közép-európai vállalatok előnyt kovácsolhatnak a mérlegük "kitisztításából", amikor a térségbe irányuló beruházások növekedésnek indulnak - jósolja Juraj Kotian, az Erste-csoport kelet-közép-európai makroelemzési osztályának társvezetője.