Az Országos Kereskedelmi Szövetség elfogadja, hogy válságos helyzetben válságadóra is szükség lehet, és nem kételkedik abban, hogy a kormány adóterve megalapozott, ezért a kereskedelmi láncokra kivetett 30 milliárdos adó megfizetését sem vitatja - közölte az InfoRádióval a szervezet főtitkára.
Vámos György ugyanakkor hangsúlyozta: a szervezet felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a kereskedelmi szektor is rendkívül nehéz helyzetben van, 2007 óta évről évre csökken a forgalom, beruházásokat kellett visszafogni. Az adó módjával kapcsolatban van a szövetségnek az a felvetése, hogy az adó alapja ne az árbevétel, hanem a kereskedelmi árrés legyen - tette hozzá.
A válságadó idei befizetése az év végére eshet, erre nem volt idő felkészülni, ezért a szervezet azt kéri, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a 30 milliárd forintot a jövő év elején kelljen a pénzt befizetni - fejtette ki Vámos György.
A kereskedelmi szektor cégei azon gondolkodnak, hogy más területeken hogyan tudják visszafogni a költségeket, mert rövid távon nem fogják az árakat emelni a válságadó miatt - közölte a főtitkár. Hozzátette: ha azonban elhúzódik a válság, szembe kell nézni azzal, hogy egyes területeken beépítik az adót a fogyasztói árba.
Vámos György nem tud arról, hogy bármelyik vállalat kivonulást tervezne az adó miatt, a cégek azon dolgoznak, hogy piaci helyzetüket erősítsék.
Hanganyag: Kaputa Júlia