Ez az első alkalom, hogy két volt szocialista ország piaci és stratégiai okokból összeköti a gázvezetékét, ezért szimbolikus jelentőségű az átadás - közölte az InfoRádióval a Mol elnök-vezérigazgatója, miután átadták az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket. A 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.
Hernádi Zsolt kiemelte: a közép-európai országok által örökölt gázszállítási rendszer alapvetően kelet-nyugat irányú infrastruktúra volt, és azt eredményezte, hogy a térségnek nem volt az országokat egymással összekötő vezetéke.
Az elnök-vezérigazgató közölte: a szűkös kapacitás miatt sérülékenyek lettek az egyes országokban az ellátás-biztonsági kérdések. A 2009-es gázválság során hiába volt többletgáz Magyarországon, nem tudták azt átszállítani a környező országoknak - emlékeztetett. Hernádi Zsolt szerint a gázvezeték átadásának a verseny szempontjából is jelentősége van, hiszen kedvezőbb lehet az árstruktúra.
A Mol elnök-vezérigazgatója beszélt arról is, hogy az Európai Unió is kiemelt helyen foglalkozik energiastratégiájában ezzel a témával, és a következő időszaknak, így a magyar uniós elnökségnek is az lesz az egyik meghatározó pontja, hogy kezeljék az energiapiaci és energiabiztonsági kérdéseket.
A Mol 2010 decemberében átadja technikai tesztelésre a Magyarország és Horvátország közötti összekötést, amelyen jövő év második felétől indulhat meg a szállítás - mondta el a további tervekről Hernádi Zsolt.
Hanganyag: Litauszky Balázs