A Széchenyi-tervtől azt várja a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, hogy forrásokat és új lehetőségeket teremt a gyógyszergyártók számára. Bogsch Erik az InfoRádiónak azt mondta: náluk ez a kutatás-fejlesztés területén jelenthet komoly segítséget.
A 2003 óta tartó, a Richter Gedeon Nyrt.-t kilenc milliárd forintos értékben sújtó forráskivonás hatására jelentősen csökkent a cég versenyképessége - mondta az InfoRádiónak Bogsch Erik vezérigazgató.
A gyógyszergyár vezetője bízik abban, hogy az új Széchenyi-tervben foglalt, az egészségipar fejlesztésére szánt források segítséget jelentenek majd az iparág számára. Mint mondta, nekik elsősorban az egyetemi és akadémiai intézetekkel együttműködésben folytatott kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó pályázatoknál jöhetnek majd jól ezek.
Bogsch Erik megjegyezte: ezen kutatásaik elsősorban a központi idegrendszerrel, illetve a biotechnológia továbbfejlesztésével kapcsolatosak.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag