Nagy értékű adócsalással gyanúsítanak egy vállalkozót és két társát, akik összesen 209 millió forint értékű, teljesítés nélküli számlával próbálták az adójukat csökkenteni - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
A VPOP tájékoztatása szerint a gyanúsítottak egymillió forintot ajánlottak fel egy másik vállalkozónak, aki kérésükre saját cége, illetve egy nem létező kft. nevében összesen 209 millió forint értékű számlát állított ki építőipari tevékenységről, valós teljesítés nélkül. A fiktív számlák felhasználásával 35 millió forintnyi áfa alól mentesültek.
A hatóság három embert hallgatott ki gyanúsítottként, majd lezárta a nyomozást és az ügyet vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. A három gyanúsítottat a bíróság 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti - áll a közleményben.
Hanganyag: Szépvölgyi István
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sipos Jenõ