Gyökeresen megváltozhat az autóhitelezés

Infostart
2010. szeptember 13. 06:24
Nemcsak az új autók eladása, hanem azok finanszírozása is jelentősen lecsökkent, és az október elsejétől életbe lépő szabályozás további esést hozhat ezen a piacon - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója. Révész Tamás hozzátette: a kereskedők többsége nem tud megfelelni az új szabályoknak, így várhatóan csak annak a banknak az ajánlatát közvetítik majd, ahonnan a magasabb jutalékot kapják.

Úgy tűnik, hogy a közvetítőkre vonatkozó rendeletnek az autókereskedők egy része nem tud majd megfelelni. Főleg azokról van szó, akik a független ügynöki státuszt választanák azért, hogy versengő termékeket tudjanak közvetíteni - mondta el a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója.

Révész Tamás közölte: ennek a helyzetnek a kiküszöbölésére ernyőközvetítők lépnek be a piacra, akik beékelődnek a finanszírozók és az autókereskedők közé. A szakember szerint azonban ez nem jelent szakmai szempontból jobb megoldást annál, mintha a kereskedő közvetítené a hitelt.

Viszont csak az ernyőközvetítő rendelkezik azzal a tudással, amit elvárnak a rendelet megalkotói egy független közvetítőtől - jegyezte meg a vezérigazgató, aki ennél jobb megoldásnak tartja, ha autóhitelt, vagy lízinget a bankfióknál lehet igényelni.

A gondot az okozza, tette hozzá Révész Tamás, hogy az ügyfelek hozzászoktak: a hitelt ugyanott kapják meg, ahol az autót. Most azonban a kereskedők annak a banknak a hitelét tukmálják rá az ügyfelekre, ahonnan a legnagyobb jutalékot kapják.

A vezérigazgató elmondta, mindig egészségtelen gyakorlatnak tartotta, hogy a kereskedők a kedvezményekkel szinte a teljes árrésről lemondtak, mert tudták, az elmaradt árbevételt a biztosítóktól és a finanszírozóktól kapott jutalék pótolja.

Nyilvánvaló, hogy ha ezek a jutalékok lecsökkennek, vagy megszűnnek, akkor kénytelenek lesznek az autókereskedők az eladásból és a javításból megélni - jegyezte meg.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gablini Gábor, a Gépjármûkereskedõk Országos Szövetségének elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást