Még sok van hátra. A mi borvidékünkön, Tokaj-hegyalján később érnek a szőlők, a furmint és a hárslevelű. Az érés már jó stádiumban van most is, de még körülbelül öt hét múlva látható, hogy milyen is lesz a minőség, elsősorban a száraz borra vonatkoztatva. Az aszúsodás, az még később történik. Ez az év nagyon rosszul indult, nagyon csapadékos és hűvös volt, azonban voltak olyan periódusai, amikor a nap nem hét-ágra, hanem nyolc-, száz-ágra sütött, és miután jól állt vízzel, tiszta volt a zöld felület, ezért az intenzitása a napfény megkötésének erőteljesebb volt, tehát behozott valamit a hűvös, borús időknek a hátrányából. Jelenleg azonban nem állunk nyerésre, mert az idő megint hűvös és csapadékos, azonban a lomb az egészséges, ahol sikerült a növényvédelem, és képes arra, hogy nagyon gyorsan érjen a következő néhány hétben, tehát mi reméljük a legjobbat. Mi az utolsó percig reméljük a legjobbat.
Hogy lehetett védekezni ez ellen a nagyon hektikus időjárás ellen? Egyik nap zuhog, ömlik, a másik nap pedig 38 fok van. Mit lehet ilyenkor csinálni?
Ki kell használni minden másodpercet. Tehát akkor kell dolgozni, amikor már pont lehet, és amíg lehet. Ennek érdekében a gépek és a dolgozóink is készenlétben álltak, mi is minden nap háromkor keltünk, és néztük, hogy indulhatunk vagy nem indulhatunk. Még nem indulhatunk, öt órakor még nem indulhatunk, hadd száradjon fel, de 7:30-kor, akkor indulunk, és mielőtt beleértünk a nagy melegbe, mert azért voltak meleg időszakok is, ami nem jó a növénynek, hogyha akkor permetezünk, akkor pedig leállunk. Este pedig napnyugtakor újraindultunk mind a gépek, mind az emberek. Ez az év egy valódi próbakő ebben a tekintetben is, akik nagyon tudatosak voltak, és persze megvolt az anyagi lehetőségük is, meg a technikai lehetőségük, azok sikeresen védhették meg a szőlőt.
Hogy lehet ezt bírni? Reggel háromtól este hétig rendelkezésre tartani embert, gépet. Azalatt is fizetni kell őket? Iszonyú pénzekbe kerülhet.
Igen, de végül is egyébként megszokták, számunkra nincs munkaidő. Tehát amikor nem alszom, azt a hat órát kivéve csak ezzel foglalkozom, tehát az 18 óra. A dolgozóink pedig örülnek, hogy van munka, bár egyébként természetesen dotáljuk is a várakozási időt és a többlet teljesítményt, akár a túlórát, akár a nehezebb munkafajtát, tehát úgy vannak kialakítva a béreink, hogy érdekeltek legyenek benne.
Erről is híres a Szepsy-birtok, hogy állandó alkalmazottai vannak. Ez nem divat manapság. Manapság idénymunkásokat rántanak be, aztán sikerül, ahogy sikerül.
Igen, ez a világon sajnos elterjedt. A mezőgazdaságnak az elmúlt száz évben folyamatosan ment lefelé a presztízse, ahogy mentünk bele a birtoknövekedésbe, a gépesítésbe, a globális termékek előállításába, úgy csökkent a mezőgazdaságnak az eltartóképessége, és így a presztízse is. Valamikor 70-80 százaléka a népességnek megélt a mezőgazdaságból, ma ez az arány 5 százalék alatti, és ők sem élnek meg jól. Ez így nincs rendjén nyilvánvalóan, ugyanis az élelmiszer-termelés egy stratégiai kérdés, az emberiségnek egyre inkább az egyik létkérdése lesz, hogy milyen minőségű élelmiszereket fog fogyasztani. Azzá válunk, amit fogyasztunk.
Igen, azok vagyunk, amit megeszünk.
Testileg, fizikailag azok vagyunk. És ez bizonyos mértékben kihat a szellemi tevékenységünkre.
Azt, hogy az évjárat milyen lesz, azt meg lehet ítélni a szüret után viszonylag röviddel?
Igen. Már a szőlőben meg lehet ítélni, tehát amikor döntünk arról, előző nap este vagy délután, hogy na, akkor holnap itt ebben a dűlőben ezt a típusú szőlőt ehhez a borhoz szüreteljük, akkor már azt pontosan látni. Már a látványból, meg sem kell kóstolni a szőlőt, hanem a szőlő lombozatszínéről, a fürtöknek az egyenlő éréséből, az aszúszemeknek a milyenségéből azt látni lehet, hogy ez egy komoly vagy csak egy közepes vagy egy gyenge évjárat lesz.
Egy laikus is meg tudná ítélni pusztán a látvány szépsége alapján, hogy ez egy jó évjárat lesz, vagy ahhoz már szakértő szem kell?
Igen, meg lehet ítélni, mert ha ragyogóak a színek, a zöld már eltűnik és megy át sárgába, de nem úgy, mint egy fakult hulló, szürkésbarnás szín, hanem ragyogó sárgán átmegy majd a hulló levelekbe, és a fürtök is színre csalogatóak, az aszúszemet pedig megkóstolja, ami hasonlít a mazsolához, csak ugye hát a gomba jelen van, és barna színű a hús, és sokkalta krémesebb, mint egy mazsola, ezt ha megkóstolja, és nem tudja az evést abbahagyni, az bizonyos, hogy egy nagyon jó évjárat.
Van még esély arra, hogy a mostani nagyon jó évjárat lesz?
Még az esély mindig ott van.
Az utolsó pillanatig ebben reménykednek?
Igen.
Azt mondja, hogy öt hét múlva dőlnek el a dolgok. Öt hétre előre mi emberek nem látunk, a meteorológia meg különösen nem lát. Hogy áll ehhez hozzá? Gondolom, hozzászokott az elmúlt évtizedekben, hogy ez nem biztos, de mégis, kíváncsi vagyok.
Benne vagyok ötven éve, tehát az apám mellett kezdtem gyerekként, és akkor is végig izgultam, hogy tudunk menni, nem tudunk menni, hívjuk az embereket, ne hívjuk, hívjuk a lovaskocsit vagy ne hívjuk a lovaskocsit. Azóta is sok víz lefolyt a Bodrogon, és nagyon sokat változott a termelési szemlélet, mert más terméket készítünk most, mint a hetvenes-nyolcvanas években és még a kilencveneshez képest is mást és másképpen. Közben én is változtam, és végig izgultam, vagy néha káromkodtam, hogy az időjárás már megint nem olyan, amilyent szeretnénk. Újból megterveztük, és megint át kell szervezni mindent. Mára lényegesen megnyugodtam, és elfogadom a sorsnak az állapotát, azt, hogy a termés milyenné válik. Mi megteszünk mindent, ami a tudásunk és a lehetőségeink alapján lehetséges, most is dolgozunk a szőlőben, ha éppen nem szakad az eső. Még leszedjük azt a fürtöt, amelyik nem érik úgy vagy amelyik korán botritiszesedik, azt eltávolítjuk, hogy ne fertőzze a többit és ne terhelje az anyanövényt. És utána, mint ahogy az öregek mondták: ember tervez. Mert terv az mindig kell, anélkül az egész nem ér semmit, aztán majd Isten végez. Tehát ezt el kell fogadni. Jó sokáig én is rugdalóztam ez ellen, és azt mondtam, hogy nem, akkor most azért sem. Ha nem lehet olyan ez az évjárat, akkor ezt nem hozom forgalomba, mert nem tesz jót a márkánknak. Például ilyen volt a 2001-es vagy a 2004-es évjárat is. Hát azóta a gazdaság is sokat változott, pontosabban romlott, de hát az is változás, de ezért sem tehetem meg, de mondjuk azért sem, mert mára már nincs számomra rossz évjárat. Nem mondom a kissé gyengébbre, hogy az jó, hanem az egy hűvös, csapadékos, problémás évjárat, aminek ez az eredménye. Kicsit nem olyan sárga, kicsit savanyúbb, de a...
De az öné.
...a miénk. A magyar narancs mintájára, de ezt el kell fogadni. Azt az évet nem törölhetjük ki az életünkből. Nyilván, ha nem ér annyit, akkor nem kell majd annyiért eladni, vagy nem kell erőltetni, hogy több legyen belőle, de valahogy mégiscsak el kell fogadni a sorsnak az ilyen megnyilvánulását. Azért kell szeretni, mert szerettük az egész évet, meg a munkáját.
Benne van a munka.
Benne van a munka, és szeretettel tettük bele azt a munkát, és az utolsó percig azon vagyunk, hogy még jobbá próbáljuk a magunk oldalán tenni, mert ugye két oldala van, a természeti oldala és az emberi oldala. A teljes meggyőződésünk az, hogy mindent megtettünk a jobbítás érdekében, ugye, hogy próbáltunk egy ilyen évjáratban is a tökéletes felé haladni, az év a maga módján az tökéletes, mert azt nem lehet mondani, hogy az egyik év az tökéletlen, a másik meg tökéletes, de nyilván, hogy mások a lehetőségei, mert más volt a napsütéses órák száma, a csapadék, a szél, a jégeső, sok minden egyéb. Ehhez képest kell egy új utat, ennek az évnek az útját járni.
Emlékszem, egyszer talán tavaly vagy tavaly előtt beszélt a birtokainak a talajszerkezetéről, meg a szélről, meg az időjárásról. Ugyanúgy viselkedik a birtok minden dűlője egy ilyen időjárási anomáliás időszakban? Vagy van, amelyik jobban, van, amelyik kevésbé bírja?
Igen, nem egyformán viselkednek. Ezért alakult ki több mint 300 évvel ezelőtt egy rangsor a dűlők között. Azok, amelyek a legtöbb körülményhez jól alkalmazkodtak és ezek elsősorban a zeolitban gazdagabb altalajú dűlőrészek, azok lettek a magasabban kvalifikáltak, és ezt már tudták a XVI. században is, amikor az új földesurak jöttek szőlőt művelni Tokajban, mert ugye másutt a török elrabolta a szőlőterületeket vagy ellehetetlenítette, és már akkor a parasztok tudták, hogy melyik föld mennyit ér, mert kialakult egyfajta sorrend, hogy melyek azok, amelyek jól teljesítenek a legtöbb körülményben.
A teljes interjút meghallgathatják vasárnap, szeptember 12-én 17 órakor, az InfoRádió Aréna című műsorában.Azért lehetnek meglepetések, gondolom.
Természetesen vannak is. Ilyen például, hogy neveket is mondjak, most csak Mádról beszélek egyelőre, mert az úgy túl sok lenne, túl széles. Mádon például ragyogóan teljesít a Becsek teteje ebben az évjáratban is, aztán Királydűlő jó része, a Nyulászó nagyon-nagyon szép, szinte még ilyen szépnek nem láttam. Aztán Szent Tamásnak egy kisebbik része, az Úrágyának a teteje. Tehát vannak dűlő részek, amelyek nagyon-nagyon szépek most is, mert azt volt a lényege, hogy esett a sok eső, a zeolitos talaj átengedte a víz nagy részét, annyit vett fel, amit tárolni tud a kristályszerkezetében, és utána leengedi a vizet hat-nyolc-tíz-tizenkét méter mélységre, sőt, a hegy lábánál is forrásként megjelenik majd a víz, ahogy a kövek között kivezetődik a völgybe. És ezekben a területekben nem pangott túl a víz, nem nőtt meg a sejtnedvnek a nyomása, és a gombáknak nem volt olyan lehetősége, illetve gyorsabban melegedett a talaj, és így az asszimiláció intenzívebb volt ezeken a területeken, nem beszélve arról, hogy az ásványok is gazdagabban állnak rendelkezésre. Tehát az ásványosabb talajok most, ebben az évben lényegesen jobban teljesítettek, mint az agyagos vagy a löszös vagy az átlagos területek.
Ez innen kémiának, földtannak, kőzettannak hangzik. Ezzel is kell foglalkoznia a borásznak?
Hát ebben a műfajban, amiben mi is próbálunk jól teljesíteni, a borok felső házában mindennel kell foglalkozni. Egy csúcsbort nem lehet megcélozni olyan fekvésben, ahol a körülmények nem csúcsok. De hogy mit jelent az, hogy csúcskörülmény, ezt előtte meg kell ugye fogalmazni. Azért akarunk csúcsminőséget előállítani, mert nem lehet máskülönben a természeti lehetőségeinket, az értékeinket a világgal elfogadtatni.
Magyarán kellenek Magyarországon is vezető márkák, amelyek húzzák maguk után akár a borvidéket, akár a teljes bortermést Magyarországon? Így kell elképzelni?
Így van, teljesen így kell elképzelni.
Megvannak a csúcsmárkáink?
Alakulóban vannak, mondjuk így. Alakulóban vannak minden borvidéken. Jó pár éve látszanak a próbálkozások mind vörösborban, fehérben, édesben, hogy kik azok, akik minden körülményben, ugye húsz éve folyamatosan úgy húznak egy irányba, és próbálják magukkal vinni a többieket is. Nyilván, hogy a magyar modellnek megvannak a hátrányai, mert egy kapitalista gazdaságot próbálunk építeni, csak tőke, meg piac nélkül. Mert drága termelést csinálunk most már mióta, sok borvidéken, és világszínvonalú ráfordításokkal dolgozunk, és olyan fogyasztónak próbáljuk eladni, akinek egy nagyságrenddel kevesebb a jövedelme, mint a nyugat-európai országokban. Ez egy nagyon nagy versenyhátrány, ráadásul ugye nulla tőkével indul szinte mindenki.
Abban egyetértenek most már a magyar vezető borászok legalább, hogy hogyan kell nekifogni a csúcsborok előállításának? Milyen legyenek az eredetvédelem elvei, annak az ellenőrzése, a gyakorlati szabályok alkalmazása? Egyetértés van?
A csúcsborászok egyetértenek.
És a többiek?
A többiek nem értenek egyet.
Miért?
A magunk példáját említve, most zajlott a Tokaj-hegyaljai borvidéken a mai megfogalmazása az eredetvédelemnek. A borvidék túlnyomó többsége, 85 százaléka arra szavazott, hogy maradjon a régiben az általános szabályozás. Azért, mert az új szabályozás, amit mi szerettünk volna jó néhányan, az helyből megdrágítja a terméket, és nem akarják elveszíteni azokat a fogyasztóikat, akiknek nagyon korlátozott a fizetőképessége. Ennek ellenére a borvidék megszavazta az előterjesztésünket, ami arról szól, hogyha nem is az egész borvidéken, de hát a községi megnevezésű borok és a dűlős megnevezésű borok esetében egy teljesen új szabályozás lépjen életbe, azaz a hektáronkénti termésmennyiséget például le kell venni 14 tonnáról 7-re vagy 4-re. Azért ezek nagyon nagy különbségek.
Persze, a fele.
Igen, vagy még annál is kevesebb, a dűlős borok esetében. Más egyéb szabályok is vannak nyilvánvalóan, most csak a legérdekesebbet említem, mert éreztem, hogy erre nagy szükség van, enélkül nem lehet borvidéki szinten sem továbblépni, később pedig országos szinten sem. Éppen most zajlik a hegyközségi választás, aminek a tétje az, hogy vajon olyan vezetőség kerül-e az egyes közösségek élére, így például a mádi körzetnek az élére, ami a borvidéki legnagyobb hegyközség 1200 hektárral, az egész hatezerből, amelyik képes betartatni ezt a szabályozást, mert a szabályozás egy dolog.
Mikor fogja az értő, és megfelelő anyagi erővel rendelkező fogyasztó látni, hogy dűlő szintű eredetvédelem van Mádon.
Már egy kicsit látni most is. Már beszélünk most is néhány dűlőről, mint Úrágya dűlő, Király, Nyúlászó, Szent Tamás, van négy-hat, esetenkéntnyolc termelő dűlőnként, akiknek a borait össze lehet vetni, mindegyik magas minőségű sztenderdek alapján készült. Összességében mindegyik nagyon magas minőség, és mindegyikben megjelenik a dűlő sajátossága, ami különleges izgalmat ad a dolognak.
Tehát inkább dűlőneveket kell keresnem mint márkaneveket?
Márkát és dűlőt kell egyre inkább keresni, igen. Ez nem zárja ki, hogy dűlő nélkül nincs magas minőség, mert nekünk is vannak birtokboraink, ahol a dűlők nincsenek feltüntetve, a márka azért egy jó iránytű, hogy ott valószínűleg nagy gond nem lehet, hiszen aki egy cseppet is elért a márkaépítésben, csepp eredményt elért, az már most nagyon-nagyon vigyáz rá, hogy megtartsa.
Ön is és más is sokszor elmondta, hogy a mindenkori kormányoknak kiemelten kell kezelnie a borkészítést. Az új kormánnyal jutottak egyről a kettőre?
Nem igazán jutottunk. Pont azért veszünk most részt többen az önkormányzati választásokban is, hogy az egész szellemiség alakuljon át és a borról szóljon. Tehát alaptevékenység nélkül, jó alaptevékenység nélkül, jövőt hordozó szakmai tevékenység nélkül nincs vidéki élet, nincs tulajdonképpen országos élet sem. Mindegy, hogy mennyi annak az országos büdzsében a részaránya, teljesen mindegy, de hogyha az embereknek az alkotó munka örömét nem adja vissza a tevékenység, akkor itt nem lesz, nem lehet új Magyarország. Semmi részem nem kívánja az önkormányzati munkát, komolyan mondom, de most ha ez a feladat, akkor most ebben veszünk részt. Országos szinten, remélem, nem kell meggyőzni a politikusokat arról, hogy miért fontos a mezőgazdaság, ezen belül a szőlő-bortermelés. Az országkép, a természeti országkép fontos, tehát hogy nemcsak a levegőből hogy néz ki az ország vagy az országútról, hanem hogy mennyire rendezett, gondozott, ápolt, tudatosságot tükröző a kép. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az emberek akarnak dolgozni, és büszkék arra, amit csinálnak, akkor is, hogyha ennyi a jövedelmük vagy annyi a jövedelmük.
Én értem, ön is érti. Miért olyan nehéz ezt elmagyarázni, hogy jobb, ha vidéken lélek is van, ha nem egy sivatagba kell bemenni? Mintha nehéz volna ezt megérteni.
Ez egy hosszú folyamat. Ezért most nem lehet, és nem is ez a dolgom vagy a módszerem, hogy valakit is felelőssé tegyek érte. Én abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy átéltem az ötvenes évektől a vidék folyamatos pusztulását vagy pusztítását. Na most ebben, sajnos, minden rendszernek része volt. A legnagyobb lefejezés mindjárt a háború után történt, amikor is a birtokrendszer felbomlott, főleg Mádon, ahol egy nagy birtokrendszer volt, egy 450 éves adórendszer, ami felépítette a maga értékeit. Eleve megbélyegezte a politika a mezőgazdaságot, hogy nem értik az eszméjét a szocializmusnak, bár aztán később a szövetségesévé vált a munkásosztálynak, de ezek mind abba az irányba vitték a társadalmi gondolkodást, hogy folyamatosan értékelte le a vidéki életet és tevékenységet. Na most a kollektivizálás ideje alatt volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy talán lehet csinálni jól működő mezőgazdaságot, de nem lehetett végül is, mert nem volt tőkeerős, és csak egy piacra termelt. Tehát ha jött a rendszerváltás, ha nem jött volna a rendszerváltás, így is, úgy is összeomlik az egész, mert nem volt versenyképes semmiképpen a piaci viszonyok között. Aztán jött a rendszerváltás, a régi termelési struktúrát lebontotta. Amit a hatvanas évek elejétől megcsináltak, azt a 90-es évek elején lebontották, és nem maradt struktúra. Semmi nem maradt helyette. Az egy rossz struktúra volt, de meg kellett volna várni a folyamatot, hogy a gazdaság tegye helyre ezt a dolgot.
A Pannon Bormíves Céhben van-e már elképzelés, hogy miként kell elkezdeni a fejlesztést?
Először is analizálni kell a magyar borágazatot, hogy miből áll. Vannak a nagy mennyiséget termelők, aztán a kereskedelmi cégek. Ez a világon is így van, tehát ez nem tér el ettől. Csak a világon nem keverik a kettőt össze. Tehát tudják azt, hogy mi az, hogy kereskedelmi bor, meg mi az, hogy birtokbor, mi az, hogy márkázott bor. Nálunk a kettőt mossák össze folyamatosan. Nyilván valakiknek ez az érdekük. Tehát akik olcsóbban termelnek és egyszerűbbet termelnek, azok lényegesen drágábban adják el a ráfordításaikhoz képest, mert a fogyasztó nem igazán érti, hogy mi is annak a valós értéke. Ez még önmagában nem probléma, viszont lelassítja nagyon a különleges minőséget termelők számának a gyarapodását, ugyanis nincs olyan jövedelmező, mint a tömegtermelés.
Kinek kellene elmagyarázni nekünk, fogyasztóknak, hogy mi a különbség a tömegbor meg a márkázott bor között, és hogy ezt a különbséget érdemes megfizetni.
Ezt sokan végzik, például nagyon sok borértő iskola van. Sokat tesznek a szaklapok, a rádiók, esetenként a televíziók is. Állandóan nő azoknak a tábora, akiknek kialakul egy önálló értékrendje, értékítélete a borokat illetően is. Nyilvánvalóan a pozicionálás elsősorban a termelő feladata.
Ez pénzbe kerül, marketingnek hívják, irdatlan drága.
Igen, meg árazásnak is hívják. Az anyagi állapotoktól függően valaki mer árazni vagy nem mer árazni. Hisz benne, hogy el fogják fogadni, vagy nem hisz benne. És ezen az úton mindenkinek végig kell menni, hogy ne próbáljuk azt mondani arra, ami nem az, hogy az, vagy fordítva is igaz, hogy merjünk kiállni amellett, ami az, ami. Nyilván a világ arról szól, miután óriási pénzek léptek be a bortermelésbe világviszonylatban, hogy nagyon nagy pénzt tolnak a marketingbe, hogy meggyőzzék a fogyasztót arról, hogy az nagyon jó, ami csak annak látszik.
A teljes interjút meghallgathatják vasárnap, szeptember 12-én 17 órakor, az InfoRádió Aréna című műsorában.Hogy tudják ezzel fölvenni a versenyt? Mikor fog a birtok annyi pénzt termelni, hogy nekiálljanak ekkora marketingköltéseket csinálni? Alighanem soha.
Egy kicsit más utat kell bejárnunk, mint a világ. A magyar fogyasztó nemcsak hogy hűséges, hanem aki utánajárt a minőségeknek és szereti a bort, és hisz abban a termőhelyben, bármelyik termőhelyében az országnak, az kiáll amellett a termelő mellett. A csápjainkat meg folyamatosan nyújtogatjuk a külföld felé is, nem azért, mert a külföldi piac jobb, mert egyáltalán nem jobb a külföldi piac, hanem a márkaépítési szempontok miatt, hogy egy növekedés majd egyszer fenntartható legyen, ahhoz kellenének magasabb árszínvonalú borok is, és ez az export nélkül, tehát a nemzetközi márkaépítés nélkül nem lehetséges, vagy tartósan nem lehetséges. Tehát csak emiatt próbálunk külföldön eladni, mert egyébként a hazai piac teljesen felvenné a termékünket. Ezelőtt három éve nem mertem volna ezt mondani, amikor a külföldi piacok nagyrészt visszaestek, de már ezt bizton állíthatom, hogy ez így van. Annyit fejlődött a hazai fogyasztás tudásban, még akkor is, hogyha az előbb nem erről beszéltünk, tehát a nagyobb réteg ugye nem áll ott tudásban, de van egy szűk réteg, aki óriásit fejlődött tudásban, és ez majdnem elég, és tehetségben is, tehát anyagi lehetőségben is. Tehát ez a magyar élborászatot, úgymond életben tudja tartani, de hát a továbblépéshez, ahhoz kellenek a külföldi márkasikerek. És ehhez kell összefogjunk, és most már itt vagyunk a Pannon Bormíves Céh témájánál. Ez az országnak is az érdeke, hogy mutasson egy jó képet. Az egész magyar borászatról is lehet mutatni valamilyen képet, de nem lehet úgy megfogalmazni a magyar bort, mint egy chileit, ami sokkalta inkább egységesebb vagy megfoghatóbb, és ki tudják mondani, hogy milyen a chilei bor. Mondjuk egy angliai kampányban.
Egy mondatban. Milyen a magyar bor? Van egy mondatunk róla?
Nincs egy mondatunk róla. A magyar bor színes, és nagyon finom esetenként. Tehát nagyon különleges, nagyon mély, gazdag, komplex, egyensúlyos és részletgazdag. De ez túl sok így. Tehát ez már sok mondanivaló, tehát le kell rövidíteni. Magyarországon a legfőbb erőforrás, a legerősebb üzenet a talaj.
Erről kéne megfogalmaznunk egy olyan mondatot, amely leírja Magyarország jó színes borait azzal összefüggésben, hogy milyen a termőhely talaja? Szép feladatnak tűnik.
Igen, de egyébként előbb-utóbb meg tudjuk fogalmazni, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk, mert a Kárpát-medencei vulkanizmus tulajdonképpen minden borvidéket vagy minden borvidéki részt érintett, azokat is, ahol utána még üledék került az alapkőzetre. A hamuszórást láthattuk a közelmúltban, az izlandi vulkán esetében. Itt a Kárpát-medencén belül annak sok ezer vulkán működött, millió éveken át szórták a hamut, utoljára ugye a Somló, ő a legfiatalabb, aztán visszafele a Badacsony, aztán Tokaj, aztán a Bükk-alja, Gyöngyös, és a többi. Hiába ment rá közben a Pannon üledék és a löszös üledék egyes részekre, amik ráfedtek az alapkőzetre, attól még a löszben is, meg az agyagos rétegekben is a másik vulkánnak a hamuja ott van.
Ha meglesz ez az egy mondat, akkor lesz rá pénze valakinek, hogy ezt el is tudjuk mondani?
A mi közös pénzünk az nagyon kevés ehhez. Én nagyon bízom benne, hogy a politika átérzi ennek a lehetőségét. Tehát üzletet ajánlunk, ha úgy tetszik, a politikának, hogy fedezze fel Magyarország természeti értékeit, ezen belül a borászatot, mert ez egy nagyon komoly, nagyon erős üzenet. Emlékeztetni szeretnék, hogy a II. világháború előtt Magyarország a világ harmadik legnagyobb bortermelő országa volt. Akkor még ugyan nem volt globális borpiac, de egyes boraink ott voltak a legjobb helyeken, és a világ első számú boraival egy szinten. Na most az első világháború óta ugye folyik a pusztulás és a pusztítása a magyar értékeknek.
Egyetlen kérdésem maradt a végére, nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán rá válaszolni. Ha van a borban minőségi fejlődés, tehát mindig lehet jobbat és jobbat előállítani.
Mindig lehet.
Akkor hogyan áll neki egy új minőséget kitalálni, ami a fogalmából eredően azelőtt még nem volt?
Ezt nem kell kitalálni. Ezt nem lehet kitalálni, hanem az ember éli a mindennapokat, egy életformaként azt, hogy minden nap megcselekszi azt, ami a tapasztalata, és itt a tudásgyarapodása alapján úgy gondol, érez, hogy hozzátehet az előző minőséghez, és a természet feltárja a következő szintet. Nem véletlen ez a régi mondás, hogy aki keres, az talál.
De tudja, hogy mit keres?
Ha megtalálja, tudni fogja.
És hogy érzi meg a minőségi különbséget? Megízleli?
Igen. A termelőnek is kialakul egy új minőségérzékelő szintje, ebben térünk el alapvetően azoktól a termelőktől, akik nem gondolják, hogy ez az út vagy ez egy érdekes út, és kialakult egy szint, és szinte olyan, mint egy gyűjtő vagy egy kutató, aki keres egy drágakövet vagy valamit, vagy gyöngyöt a tengerben, és azt tudja, hogy még nem találta meg azt. Azt a harmóniát keresi alapvetően, hogyha meg akarom nagyon röviden fogalmazni. Olyan harmóniát keres, amit ha az értők látnak, éreznek, megkóstolnak, akkor semmi egyéb magyarázatra és marketingre nincs szükség.
Bízik abban, hogy az értők ugyanazt a harmóniát érzik, mint amit ön?
Biztos vagyok benne. A dolgok összefüggnek. Ez a lényege az univerzumnak, hogy semmi nem maradhat válasz nélkül. Tehát a kisugárzások, a rezgések, azok visszahatnak, visszajönnek valahogy.
Egy pohár borban is meg lehet érezni?
Így van, igen.
Mindannyiunknak ugyanaz a minőség?
Van egy olyan minőség egy pohár borban, amit már nem lehet analitikával leírni, és ezt a minőséget egyszer csak megkóstolja valaki, és mosolyogni kezd, kitágul a világ neki, és azt mondja, hogy de jó, hogy eddig éltem, vagy hogy ezt megélhettem.
A teljes interjút meghallgathatják vasárnap, szeptember 12-én 17 órakor, az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hanganyag: Exterde Tibor