eur:
394.07
usd:
364.94
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Malév: Új igazgatósági tag és elnök

A Malév Zrt. rendkívüli közgyűlésén döntöttek a Társaság új Igazgatósági tagjának, valamint elnökének megválasztásáról.

A Társaság héttagú Igazgatóságának megüresedett pozíciójába, új tagként Kamarás Zoltánt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) társasági portfólióért felelős igazgatóját választották 5 éves határozott időtartamra.

Az MNV javaslata alapján a csütörtöki közgyűlésen a Társaság Igazgatóságának új elnökévé Winkler Jánost választották, aki a megbízatást a tegnapi nap során elfogadta - olvasható a vagyonkezelő közleményében. Az új elnök tisztsége szintén 5 évre szól.

Mint ismeretes Urbán László, az Igazgatóság előző elnöke a közgyűlés napjával a pozícióval járó elfoglaltságra hivatkozva lemondott tisztségéről, a Társaságnál ezért vált szükségessé új igazgatósági tag, illetve igazgatósági elnök megválasztása.

Tekintettel arra, hogy az orosz fél és a Magyar Állam között egyeztető tárgyalások folynak a tőkeemelés módjáról és arányairól, ezért a közgyűlésen a Malév tőkehelyzetének rendezésére vonatkozó napirendi ponttal kapcsolatban a közgyűlés legfeljebb 30 napra történő felfüggesztését szavazták meg.

Az MNV Zrt. a sajtóban megjelent további információkat nem kívánja kommentálni.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×