KSH: Kissé csökkent a munkanélküliség

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 27. 09:32
Május-júliusban a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt, 0,1 százalékponttal kisebb, mint április-júniusban, miközben a munkanélküliek száma 473,3 ezerről, 467,2 ezerre mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

A közlemény szerint az idén január-márciusban volt a legmagasabb, 11,8 százalékos a ráta. Február-áprilisban nem változott, majd azóta folyamatosan csökken: március-májusban 11,4 százalék volt.

Az első három hónapban a munkanélküliek száma 497,8 ezer volt.

Tavaly május-júliusban a munkanélküliek száma 407,2 ezer, míg a ráta 9,7 százalék volt.

Az idén május-júliusban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 789 ezer fő volt, 0,6 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A vizsgált időszakban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 757 ezer fő volt, 22 ezer fővel maradt el az előző év azonos időszakitól, de 9 ezer fővel felülmúlta az előző 3 havi, április-júniusit.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lindnerné Eperjesi Erzsébet osztályvezetõ, KSH
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást