eur:
394.45
usd:
369.62
bux:
65196.65
2024. április 19. péntek Emma

Metrókocsik: a következő városvezetés dönthet az Alstom-ügyben

Az októberben felálló új Fővárosi Közgyűlés dönthet az Alstom-metrókocsik ügyéről, miután a csütörtöki közgyűlésen nem hoztak döntést arról, felbontják-e a francia gyártóval a szerződést.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének már a napirendjére sem került fel az Alstommal való szerződésbontás ügye, mivel nem szerepelt a frakcióvezetők egyeztetése után kialakult végleges 110 napirendi pont között.

A főváros gazdasági bizottsága múlt héten kedden azért ült össze, hogy meghallgassák a BKV, illetve az Alstom álláspontját az Alstom metrókocsik ügyében, amiről az elnök Lakos Imre tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert, de határozatot - jogkör hiányában - a bizottság nem hozott.

Ezen bizottsági ülésre, illetve a közgyűlés számára a BKV korábban elkészített egy jogi anyagot, amelyben azt vizsgálták, milyen hatása lehet annak, ha a BKV felmondja a metrókocsik gyártására és szállítására kötött szerződést.

E szerint a BKV jogi vizsgálata alapján a Fővárosi Közgyűlés és az illetékes szakbizottságok előtt két döntési alternatíva szerepel: az egyik, hogy a közgyűlés utasítja a BKV Zrt. igazgatóságát az Alstommal kötött, az M2 vonalra szóló szállítási és karbantartási szerződések felmondására, valamint az M4 vonalra szóló szállítási és karbantartási szerződések újratárgyalására. Ezzel egy időben a közgyűlés utasítja a BKV-t, hogy az M2 vonalra a lehető legrövidebb időn belül írjon ki új közbeszerzést. Ebben az esetben az M4 vonalra szóló szerződések további sorsa a tárgyalások függvényében a partner teljesítési hajlandóságától, valamint az európai uniós finanszírozás szempontjaitól függ.

A másik lehetőség, hogy a közgyűlés tulajdonosként eljárva úgy határoz, mindaddig, amíg az M2 vonalra szállítandó járművek végleges típusengedélye megadásának elutasítása jogerős nem lesz, további intézkedést a BKV Zrt.-nek nem kell tennie szerződések felmondására. Ebben az időszakban a BKV Zrt.-nek együtt kell működnie a szállítóval a végleges típusengedély megszerzéséért.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 30-án jelentette be, hogy elutasította az Alstom 2-es metróvonalra szánt szerelvényeinek végleges típusengedélyét. A Fővárosi Önkormányzat ezt követően összehívta a gazdasági és városüzemeltetési bizottságot, hogy tárgyalják meg az ügyet. Az Alstom augusztus 10-én közölte, hogy fellebbezést nyújtott be az NKH elsőfokú, nem jogerős döntése ellen.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×