eur:
394.07
usd:
364.96
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Erősödött a BUX nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,37 pontos emelkedéssel, 21.682,32 ponton nyitott szerdán.

A keddi záró értékéhez képest 0,39 százalékkal erősödött a BUX.

A MOL 0,8 százalékkal emelkedett és 20.370 forinton állt, az OTP még ennél is több, 1,2 százalékot erősödött és 4.720 forintot ért nyitás után.

A Richter 0,1 százalékponttal 43.920 forintra gyengült, a Magyar Telekom 0,6 százalékkal 658 forintra erősödött.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×