eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kiderítettük, mitől esett ekkorát az infláció

Nagyot esett az infláció: 5,3 százalékról 4 százalékra csökkent július hónapban - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A portfolio.hu elemzője azt mondta: a vártnak megfelelően az áfanövekedés kiesése miatt csökkent ilyen mértékben a fogyasztói árindex. Weinhardt Attila hozzátette: éves szinten a kormányzati prognózis 4,7 százalék, a piacé 4,8 százalék.

Az egy évvel ezelőtti áfa-emelés hatásának árindexből kiesése miatt idén júliusban 5,3 százalékról 4,0 százalékra esett az éves alapú infláció Magyarországon. fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek júliusban az egy hónappal korábbihoz képest, és 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a KSH.

A maginfláció júliusban 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban a júniusi 3,5 százalékról 1,3 százalékra lassult. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított áremelkedés 12 havi indexe júliusban 4,2 százalékot tett ki. Idén az első hét hónapban átlagosan 5,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője azt mondta, hogy elsősorban azon csoportok ára emelkedett átlag felett, amelyeket nem számolnak bele a maginflációba. Kiesett a tavalyi bázisból a júliusi áfaemelés hatása. A tavaly júliusi öt százalékpontos áfa- és jövedékiadó-emelés egy éven keresztül tartotta magasan az inflációt - emelte ki.

Az elemző kiemelte az élelmiszereket is, amelyek árai átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a kedvezőtlen időjárás mellett is. A nyári kiárusítások miatt a ruházati cikkek árai is csökkentek, míg a szolgáltatások és üzemanyagárak felfelé húzták az indexet - tette hozzá Weinhardt Attila.

A Portfolio.hu munkatársa hangsúlyozta: néhány hónapja még az volt az általános vélekedés, hogy a második fél évben a dezinfláció folytatódik, mivel a szűk kereslet, a gyenge gazdasági aktivitás nem teszi lehetővé, hogy az áremelési szándékok megvalósuljanak, de most az elemzők többsége szerint alig(ha) csökken majd az év hátralévő részében a drágulás üteme. A kormány napokban frissített makrogazdasági prognózisai között az eddigi 4,3 százalékról 4,7 százalékra emelte az éves átlagos drágulásra vonatkozó előrejelzését, miközben a legutóbbi Reuters-felmérés 4,8 százalékos idei átlagos inflációt vetített előre - emelte ki az elemző.

Az inflációs kockázatokkal rövid távon továbbra sem kell komolyabban foglalkoznia a Magyar Nemzeti Banknak a kamatdöntéseinél - közölte Weinhardt Attila, aki ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kedvezőtlen hazai és külföldi időjárás miatt az élelmiszerárak felől, illetve a globális gazdasági fellendülés tartóssága esetén az energiaárak felől érdemi felfelé mutató inflációs kockázat mutatkozik közép távon.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 09:57
×
×
×
×