Új tagok a Malév igazgatóságában és felügyelőbizottságában

Infostart
2010. július 23. 12:09
Megtörténtek a már korábban bejelentett változtatások a Malév igazgatóságában és felügyelő bizottságában a légitársaság pénteken megtartott rendkívüli közgyűlésén.

Urbán Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatósági tagját választotta a Malév elnökévé a légitársaság rendkívüli közgyűlése.

Hegedűs Ádám, a cég kommunikációs vezetője közölte: a részvényesek elfogadták Kamarás Zoltán eddigi igazgatósági elnök és Kelemen Tamás igazgatósági tag lemondását, valamint visszahívták a testületből Leonov Pétert. Ezután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. javaslatára a Malév igazgatóságának új tagja lett Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője, Anatoly Deloveri, a társaság általános vezérigazgató-helyettese és Winkler János, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese.

Az új elnök és a tagok megbízatása 5 évre szól.

Változás történt a felügyelőbizottságban is, amelynek új elnökévé Madarász Lászlót, új tagjaivá pedig Kovács Tamás Ivánt és Rozgonyi Árpádot választották.