Trichet a költségvetésből fedezett gazdaságösztönző programok befejezését sürgeti

InfoRádió / MTI
2010. július 23. 12:43
A költségvetésből fedezett gazdaságösztönző programok befejezését sürgeti az Európai Központi Bank elnöke.

Jean-Claude Trichet a londoni Financial Timesban közölt írásában úgy fogalmazott: az állami források jelentős segítséget jelentettek a gazdasági válság megoldásában, de most már itt az ideje a költségvetési fenntarthatóság helyreállításának.

Emlékeztetett arra, hogy az év végéig az euróövezeti országok államadósság-rátája több mint 20 százalékponttal emelkedik majd, míg az Egyesült Államokban és Japánban az emelkedés mértéke 35, illetve 45 százalékpont lesz.