Irina Ivascsenko: az IMF halvány esélyt még lát a megegyezésre

InfoRádió / MTI
2010. július 22. 14:39
Magyarországnak van még halvány esélye arra, hogy megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és hozzáférhessen a készenléti hitelkeretből még le nem hívott maradványhoz, ám ehhez a kormánynak radikálisan meg kell változtatnia a pénzügyi reformot és a jegybank függetlenségét illető felfogását - jelentette ki a Dow Jones hírügynökségnek adott interjúban Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője.

"A tárgyalások akkor folytatódhatnak, ha a kormány kész letenni az asztalra egy átfogó és tartós tervet a költségvetés szerkezeti átalakítására, különösképpen a 2011-es esztendőre vonatkozóan, kész elkötelezni magát e terv mellett, és hajlandó foglalkozni a pénzügyi szektor nyitott kérdéseivel a nemzeti bank függetlenségét is beleértve" - jelentette ki Irina Ivascsenko.

Az IMF magyarországi képviselője azt is leszögezte, hogy az IMF és az EU elválaszthatatlan Magyarország hitelezésében "ez egy közös program és az is marad" - jelentette ki.