Matolcsy: a bankadó a megszorítócsomag alternatívája

InfoRádió / MTI
2010. július 19. 08:51
A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn. Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható.

A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni - mondta.

A miniszter a tárgyalásokon vitatott elképzelésekről szólva kiállt a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére kigondolt nemzeti eszközkezelő mellett, és megerősítette, hogy az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kaputa Júlia összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást