Most érdemes megvenni a nyaraláshoz szükséges valutát

Infostart
2010. július 16. 22:11
Kicsi az esélye, hogy a forint a következő hetekben jelentősen erősödni tudna a 280 körüli szintről az euróhoz képest, ezért most érdemes megvenni a nyaraláshoz szükséges valutát - mondta el az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Buró Szilárd szerint nem árt odafigyelni arra, hogy pénzváltásnál a bankok közt jelentős eltérés lehet a felszámított a költségekben. A kártyás fizetés mellett szól, hogy ilyen esetekben középárfolyamon számolják át a valutát forintra a pénzintézetek.

Úgy tűnik, mostanában a 280 forint alatti euróárfolyam jó lehetőséget ad a valutavásárlásra, hiszen hosszabb távú erősödéssel, illetve ennél erősebb forinttal nem számolhatunk a közeljövőben - szögezte le az Equilor elemzője.

Buró Szilárd elmondta: egy átlagos család ötszáz eurós váltásával számolva, tízforintnyi árfolyam-elmozdulásnál már akár ötezer forintos többlet, illetve veszteség is keletkezhet, ami 10 százalékos eltérést jelent a nyaralás költségeiben.

Arról, hogy a készpénz vagy a kártyahasználat célszerűbb-e külföldön, az elemző úgy vélekedett: mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai.

A kártya mellett az egyszerű kezelés szól, ráadásul az adott banknál kártyás fizetés, illetve készpénzfelvétel esetén középárfolyammal számolnak.

A kártyahasználattal azonban nagyobb a mostanában sokat emlegetett devizaárfolyam-mozgás kockázata - figyelmeztetett a szakember.

Hozzátette: egy-két hét alatt olyannyira elmozdulhat például az euró árfolyama, hogy ha a szállást a nyaralás végén fizetik ki, akkor igen nagy lehet a különbség ahhoz képest, mintha induláskor fizettek volna.

Buró Szilárd arra is felhívta a figyelmet, hogy ha mégis készpénzt vennének fel az utazók, fontos, hogy tájékozódjanak a bank szolgáltatási díjairól, mert ebben is komoly különbségek adódhatnak.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást