Kereskedelmi gázolajár bevezetését sürgetik a fuvarozók

Infostart
2010. július 14. 17:40
A versenyhátrányt jelentő korlátozások megszüntetését és új stratégia kidolgozását sürgeti a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke.

Vereczkey Zoltán az InfoRádióban elmondta: az ágazatnak elsősorban a mikro-, és közepes vállalkozások érdekérvényesítésének növelésére kell törekednie.

Hozzátette: a legfontosabb, hogy bevezessék a kereskedelmi gázolajárat, mert a jelenlegi magas üzemanyag árak miatt, az áthaladó kamionok nem Magyarországon tankolnak, ami jelentős jövedéki adó bevétel kiesést jelent a költségvetésnek.

Emlékeztetett arra, hogy július második hetében a kormány és a 10 legnagyobb magyarországi fuvarozó céget tömörítő Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum abban állapodott meg, hogy a fórumba tartozó cégek járművei az év második félévében Magyarországon tankolják meg járműveiket azokban az esetekben is, amikor költséghatékonysági okokból inkább a határon túl tennék ezt.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást