A hirdetők újra felfedezték a rádiót

Infostart
2010. július 13. 16:36
Ahogy kezd éledezni az amerikai gazdaság, úgy a befektetők is egyre szívesebben hirdetnek helyi és országos rádiókban - derült ki az amerikai Radio Advertising Bureau kimutatásából.

Az amerikai rádióállomások 2007 óta a legjobb első negyedéves bevételi eredményüket könyvelhették el 2010-ben - olvasható ki a Radio Advertising Bureau által közzétett kimutatásából, amely szerint az Egyesült Államokban az országos és helyi rádiók összesen az idei első negyedévben több mint 3 milliárd dollár bevételt szereztek - ez a tavalyhoz képest hat százalékos növekedést jelent.

Leginkább az országos rádiók örülhetnek Amerikában, mert reklámbevételük a tavalyi hasonló időszakhoz képest 19 százalékkal emelkedett. A helyi adók 2,5 milliárd dolláros árbevételükkel azonban még így is több mint négyszeresét keresik az 568 millió dolláros bevételű országos lefedettségű rádiókhoz képest.

Ez a növekedés annak a jele, hogy a rádió lendülete lehagyta a többi hagyományos médiumokét. A hirdetők újult lelkesedéssel költenek pénzt ebben a szektorban, ez is bizonyítja a rádiózás erejét - hangsúlyozta Jeff Haley, a RAB elnök-vezérigazgatója, aki szerint a hirdetők újra felfedezték a rádiózást.

Az adatok szerint az Egyesült Államokban 2010 első negyedévében a telekommunikációs és közhasznú cégek áldoztak a legtöbbet rádiós hirdetésre (egész pontosan 350 millió dollárt, ami hat százalékos növekedést jelent 2009 első negyedévéhez képest). Õket követik a tévéadók és kábelszolgáltatók több mint 276 millió dollárral.

A leginkább a pénzügyi szektor cégei növelték a hirdetési összeget: a tavalyi év azonos időszakához képest 49 százalékkal költöttek többet a rádiós hirdetésekre, amelyekre így közel 200 millió dollárt áldoztak.