Hacsak egy "salátatörvény" formájában nem lenének az Országgyűlés előtt a számos adótörvényt módosító javaslatok már-már azt is mondhatnánk, hogy ez a július adózási szempontból uborkaszezon. A törvény elfogadásával és kihirdetésével azonban egy csapásra sok minden megváltozik. A szavazás a július 19-i ülésen várható.
Megszűnik egy sor kis adó, ennek keretében pedig hatályon kívül kerül a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő jogszabály még létező darabja is. A pénzügyi szervezetek (bankok, biztosítók és pénzügyi vállalkozások) különadót kapnak a nyakukba, amely mintegy 150 milliárd forintot húz ki a zsebükből. A társaságok azonban általában véve jól járnak, számukra megemelt - évi 500 millió forintos - adóalapig 10 százalékos társasági adókulcs lesz érvényben ez év második felétől.
A pálinkások, bár szigorú feltételekkel és korlátozott mennyiségig, de jövedéki adótól mentesen főzhetik a szeszt, és az illetékszabályok változása csökkenti az egyenesági örökösök terheit. Mindezekkel a jelenleg érvényes szabályok szerint még nem kell foglalkozniuk az adózóknak, később azonban érdemes lesz figyelni, mivel egyik-másik jogszabály visszamenőleges hatállyal is bírhat.
Júliusban három adózási időpontra kell figyelni. Mindegyik határidő hétköznapra esik, így egyszer sem kapnak az adózók a hétvége miatt egy-két nap haladékot. A kötelezettségek közül érdemes kiemelni, hogy negyedév vége után járunk, így nem csak a havi, hanem a negyedéves teendőkre is figyelni kell.
A július 12-i bevallási és befizetési lista:
• A munkáltató által levont személyi jövedelemadó-előleg befizetése;
• A kifizető által levont személyi jövedelemadó-előleg befizetése;
• A külföldi személytől levont adó befizetése;
• Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás befizetése;
• A munkaerő-piaci járulék befizetése;
• Az egészségügyi hozzájárulás befizetése;
• A START, START PLUSZ, START EXTRA kártyával rendelkezőkre vonatkozó 10 és/vagy 20 százalékos mértékű kötelezettség befizetése;
• Munkáltató által levont járulék (tagdíj, tagdíj-kiegészítés) befizetése;
• Kifizető által levont járulék (tagdíj, tagdíj-kiegészítés) befizetése;
• A Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozó által fizetendő járulék (tagdíj, tagdíj-kiegészítés) befizetése;
• Korkedvezmény-biztosítási járulék befizetése;
• Társas vállalkozás által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék befizetése;
• A magánszemély által a Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék befizetése;
• Egyszerűsített vállalkozói adó előlege;
• Szakképzési hozzájárulás előlege;
• Hitelintézeti járadék előlege;
•Átalányadó, tételes átalányadó előlege;
• Az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról, tagdíjakról és egyéb adatokról történő bevallása az 1008-as bevallási lapon;
• Bevallás a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó járulék, tagdíj és egészségügyi hozzájárulás kötelezettségeiről, valamint a biztosított mezőgazdasági őstermelő járulék és tagdíj kötelezettségeiről a 1058-as bevallási lapon.
Július 15-én adatszolgáltatási határidőt ír elő a törvény. Eddig a napig három témakörben kell az arra kötelezetteknek a friss adataikat az APEH rendelkezésére bocsátaniuk. Ezek az adatok a következők:
• Adatszolgáltatás a költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolás kiadásáról;
• Pénzintézetek adatszolgáltatása a pénzforgalmi bankszámla megnyitásáról és megszüntetéséről;
• Adatszolgáltatás az adózó által az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró, közösségi adószámmal nem rendelkező vevő(k) részére történt, az áfatörvényben meghatározott új közlekedési eszköz(ök) értékesítéséről.
A hónap utolsó határideje július 20-a.Ekkor kell eleget tenni például az áfával kapcsolatos bevallási és befizetési kötelezettségeknek. A legkésőbb ezen a napon esedékes további kötelezettségek:
• Általános forgalmi adó befizetése;
• Társasági adó előleg (ha havonként és negyedévenként fizet adóelőleget) befizetése;
• Játékadó befizetése;
• TV-készülék üzemben tartási díj befizetése;
• Bevallás az egyes adókötelezettségekről az államháztartással szemben havi, évközi (negyedéves), éves bevallás benyújtására kötelezett adózók részére;
• Áfabevallás az általános forgalmi adó kötelezettségének, illetve jogosultságának összegéről (havi bevallók esetén);
• Áfabevallás az Európai Közösség (EK) más tagállamából történt beszerzések esetén az áfatörvény 20. § (1) bek. d) pontjában meghatározott adóalanyok és adófizetésre kötelezett nem adóalany jogi személyek részére, valamint személygépkocsinak és regisztrációs adóköteles motorkerékpárnak nem minősülő új közlekedési eszköznek az EK más tagállamából történt beszerzés esetén - közösségi adószámmal nem rendelkező adózók részére;
• Összesítő nyilatkozat az Európai Közösség területén történő közösségi termékértékesítésről, valamint az Európai Közösség területéről történő termékbeszerzésekről;
• Bevallás a pénznyerő automaták játékadójáról;
• Bevallás az államháztartással szembeni egyes juttatások igényléséről (költségvetési támogatás, fogyasztói árkiegészítés igénylése);
• Bevallás a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (Gyftv.) által bevallásra kötelezett adóalanyok részére;.
• A nyomtatványt forgalmazó (alforgalmazó) adatszolgáltatása.