Ha lenne pénze, akkor sem tudná, mibe fektesse a magyar

Infostart
2010. július 7. 17:40
A magyarok háromnegyedének nincs megtakarítása, de ha lenne, a lakosság 42 százaléka akkor sem tudná, mit kezdjen vele - derült ki a GfK és a Wall Street Journal közös kutatásából. A félretett pénz nagy részét bankbetétekben helyezik el szerte a világon.

Míg az európaiak egyharmada nem rendelkezik megtakarítással, addig a közép-kelet-európai régióban 70 százalék feletti azok aránya, akiknek nincs félretett pénze - derült ki a GfK piackutató és a Wall Street Journal globális felméréséből.

A kutatás szerint Közép-Kelet-Európához képest a másik véglet az Egyesült Államok, ahol a lakosság döntő többsége rendelkezik megtakarítással.

Magyarországon 74 százalék a félretett pénzzel nem rendelkezők aránya.

Ha a vagyon nagyságát nézzük, a felmérés azt mutatja, hogy az európaiak felének kevesebb, mint 25 ezer eurós vagyona van, kilenc százalék azok aránya, akik 25-50 ezer eurós megtakarítással rendelkeznek, és csupán négy százalék vagyona haladja meg az 50 ezer eurót.

A magyar adatok szerint itthon a lakosság hét százalékának van 5-15 ezer euró közötti, azaz nagyjából egy és négymillió forint közötti vagyona, és 1-1 százalék a 15-25 ezer eurós, azaz négy és hétmillió, illetve 25 ezer euró, azaz hétmillió forint feletti megtakarítással rendelkezők aránya. A megtakarítással rendelkező magyarok többsége ötezer euró alatti, azaz egy-másfél millió forint alatti vagyonról nyilatkozott.

A megtakarítással rendelkezők aránya globálisan és Magyarországon sem változott az elmúlt évhez képest jelentősen, és a vagyon nagyságában sem látszik komoly elmozdulás, talán csak az egymillió forint körüli megtakarítással rendelkezők aránya csökkent érezhetőbben, mintegy hatszázaléknyit.

A befektetési formákat vizsgálva egyértelműen a bankbetét a nyerő, szerte a világon. Magyarországon is a vagyonnal rendelkezők kétharmada egyszerűen bankbetétben helyezi el megtakarítását.

A kockázatosabb befektetések aránya vegyes globális szinten. Így például, az Egyesület Államokban a lakosság 12 százaléka rendelkezik részvényvagyonnal, meglepő viszont, hogy Svédországban ennél magasabb, a lakosság egyötöde vásárolt részvényeket.

Szintén meglepő adat, hogy a válság ellenére, arra a kérdésre, mibe fektetne, ha lenne pénze, a magyarok 42 százaléka azt válaszolta: nem tudom.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kozák Ákos, a GfK piackutató igazgatója a magyar eredményrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kozák Ákos a globális eredményrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást