Délután már többet tudunk majd a bankadóról

Infostart
2010. június 30. 14:24
Várhatóan a mai kormányülés hozza meg a bankadóról szóló döntést, ezt követően kerülhet a Parlament elé a kormány javaslata - tájékoztatták a Nemzetgazdasági Minisztériumnál a Portfolio.hu-t. A Napi Gazdaság úgy tudja, a szektor szereplőinek kedden kellett választaniuk a kormány által javasolt kétféle verzióból.

A Napi Gazdaság úgy tudja, korábban felmerült olyan ötlet is, amely szerint 2013-tól 2020-ig adókedvezmény formájában kapnák vissza a lerótt összeget a bankok, ám ez a megoldás nem nyert egységes támogatást a Bankszövetség tagjai között, ráadásul nem jelentene könnyebbséget az eredményszemléletű költségvetés számára sem.

A Portfolio.hu több forrásból is úgy értesült, diplomáciai úton és kevésbé diplomáciai kommunikációs csatornákon számos helyről kérték az elmúlt hetekben a kormányt a bankadóra vonatkozó tervei felülvizsgálására. Bár az Index információi szerint a bankok mérlegfőösszegére kivetendő 0,38 százalékos adó a legvalószínűbb kimenetel, várhatóan csak néhány óra múlva lesz egyértelmű, emellett dönt-e a kormány.

Amennyiben igen, akkor a Portolio.hu oldalán közölt táblázat szerint fizethet a tíz legnagyobb mérlegfőösszegű magyarországi hitelintézet.

A bankadó kiszámításának módszere ugyan még hivatalosan nem ismert, de a lehetséges vetítési alapoktól függően különböző pénzintézeti reakciók várhatók - mutat rá az IFUA Horváth & Partners ma közreadott elemzése. Abban az esetben, ha az előző napok piaci találgatásainak megfelelően a mérlegfőösszeg, vagy a bruttó díjbevétel lesz a kalkuláció alapja, akkor a kisebb bankoknak és biztosítóknak kell a jövedelemtermelő képességükhöz képest nagyobb terhet viselniük.

Ez a megoldás valószínűleg a Magyarországon bejegyzett pénzintézetek számának csökkenéséhez vezet, hiszen lesznek olyan pénzintézetek, amelyek tulajdonosai inkább az eladás mellett döntenek, vagy más költség-, illetve tőkekímélő működési modellt választanak, például fiókteleppé alakulnak - vélik. Ha viszont az adó alapjaként mégis az adózás előtti eredményt határozzák meg, akkor a nagy ügyfélállománnyal rendelkező, nyereséges pénzintézetek járhatnak rosszabbul.

Habár a hazai pénzintézeti szektor jövedelmezősége az elmúlt évtizedben jóval magasabb volt, mint az uniós átlag, a bankoknak fel kell készülniük arra, hogy saját tőke igényük 2012-ben a Bazel III. szabályozás miatt jelentősen növekszik - mondja Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere.

Hozzátette: a plusz saját tőkét a bankok többségének eredményoldalon kell megtermelnie. Ehhez jön még hozzá most a bankadó, amely jelentős nyomás alá helyezi a bankok menedzsmentjét, hogy a társaságuk eredménytermelő képességét javítsák. A sajáttőke igény miatt a bankok fontolóra vehetik azt is, hogy bent maradjanak-e tőkeigényes szolgáltatási területeken, illetve hogy eladják tulajdonukban levő biztosítójukat, esetleg külföldi leányvállalatukat - vélte.