Nem csak a magyarok elégedetlenek: munkanélküliségtől tart az egész világ

Infostart
2010. június 27. 08:00
Tízből kilenc magyar ember komolyan fél attól, hogy a közeljövőben ő vagy egyik családtagja elveszíti az állását - derül ki az Ipsos legfrissebb felméréséből. A megkérdezettek egyharmada ennek ellenére úgy gondolja, hogy Magyarország a helyes irányba halad, ezzel a világ középmezőnyébe tartozunk.

Az emberek 39 százaléka szerint a saját országában jól mennek a dolgok - erre az eredeményre jutott a torontói G20-csúcs alkalmából készített nemzetközi Ipsos-felmérés, amelyben huszonnégy ország közel 19 ezer lakosa vett részt. "Ennél jóval magasabb az elégedett emberek aránya azokban az országokban, amelyek a gazdasági válság ellenére is fejlődtek, például Indiában, Indonéziában és Szaúd-Arábiában. Kínában például a megkérdezettek 77 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jó irányba haladnak" - mondta az InfoRádiónak Komlósi Péter. Az Ipsos vezérigazgató-helyettese kiemelte, az adatok nem a kormányzati munka elismerését vagy kritikáját, hanem az általános elégedettséget vagy elégedetlenséget tükrözik.

A szakember elmondta, az Ausztráliában, Oroszországban, Kanadában és Brazíliában élők fele optimistán gondolkodik a jövőről, az elégedettségi lista végén európai és ázsiai országok is szerepelnek. "Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, az emberek 34 százaléka szerint jó irányba haladnak a dolgok. A sort Spanyolország, Franciaország, Belgium és Argentína zárja" - magyarázta.

A szakember az InfoRádió kérdésére kiemelte, az egész világon erős a munkanélküliségtől való félelem: globálisan a lakosság fele gondolja úgy, hogy veszélyben van a saját vagy valamelyik családtagjának az állása. "A legkevésbé a gazdaságilag is jól fejlődő területeken tartanak a munkanélküliségtől az emberek, de Magyarországon például 89 százalékuk fél a munkahelye elvesztésétől" - tette hozzá.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást