A német ipar erős exportnövekedést vár az idén

InfoRádió / MTI
2010. június 20. 12:30
Jelentősen emeli Németország idei exportjára vonatkozó előrejelzését a német iparszövetség (BDI). A Welt am Sonntagban megjelent legfrissebb jelentés szerint az idén mintegy 8 százalékos exportbővülés valószínű a legnagyobb európai gazdaságban.

Werner Schnappauf, a BDI vezetője szerint eddig szakértői előrejelzéseik csupán 4 százalékos növekedésről szóltak. Az exportnövekedési kilátások főként a vegyiparban és az elektrotechnikában kedvezőek.

A megemelt prognózis hátterében a nemzetközi kereslet erős emelkedése áll, amely segíti Németország gazdasági kilábalását - közölte Schnappauf.

Németország az unió legnagyobb exportőre, és világelső is volt egészen tavalyig, amikor Kína megelőzte. A német kivitel tavaly 18 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. A német nagykereskedők és külkereskedők szövetsége (BGA) számításai szerint az export 2013-ban éri el a válság előtti szintet.