Pogátsa: Gyökeres államreform nélkül hiába csatlakoznánk az euróövezethez

Infostart
2010. június 19. 08:45
Hazánknak nem érdeke az euró minél előbbi bevezetése - jelentette ki Pogátsa Zoltán. A Nyugat-Magyarországi Egyetem docense az InfoRádiónak azt mondta: mesterségesen meg lehetne felelni a konvergencia kritériumoknak, de az államszerkezet gyökeres átalakítás nélkül előbb-utóbb ismét rosszak lesznek a mutatók, és Görögország sorsára juthatunk.

Magyarország esetében nem az a legfontosabb kérdés, hogy bevezesse-e az eurót, vagy sem - közölte a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense.

Pogátsa Zoltán szerint hazánkban az lenne az elsődleges cél, hogy fenntartható legyen a közös valuta használata, ehhez pedig olyan komoly átalakításokra van szükség az állam működésében, amelyek stabillá teszik a magyar gazdaságot.

A szakember úgy véli, ideig-óráig el lehet érni akár kedvező mutatókat is, de ez semmit sem ér, ha az alacsony foglalkoztatás, a képzési rendszer vagy az egészségügy, a közigazgatás illetve az önkormányzatok problémáit nem orvosolja a kormány.

Ha ezeket a lépéseket nem teszik meg, akkor hiába csatlakozunk az euró övezethez, visszatérnek ugyanezeknek a területeknek a gondjai, újra magas költségvetési hiánya lesz az államnak, ismét nő majd az államadósság, és hazánk Görögországhoz hasonló helyzetbe kerülhet - fejtette ki Pogátsa Zoltán.

A docens kifejtette: nem hisz az adócsökkentés politikájában. Ennek hívei szerint ez a módszer önfinanszírozó, mert szélesebb lesz az adóbázis, nagyobb lesz a foglalkoztatottság és a nagyobb adóbevétel csökkenti azt a hiányt, amit az adók mérséklése okoz - tette hozzá.

Pogátsa Zoltán rámutatott: a kormány által felvázolt 29 pontban már nem is említik, hogy ezen a cikluson belül mennyivel nő a foglalkoztatottak száma, csupán két és fél időszakra tesznek vállalásokat.

Rövid távon az látszik, hogy a költségvetési kiadások csökkentésével ellensúlyozná az adómérséklés miatti bevételkiesést - összegezte a szakember, aki emlékeztetett: ezt egyebek mellett bankadóval vagy a jóváírások megszüntetésével próbálja ellensúlyozni a kormány.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást