Az egy évvel korábbi 124,9 milliárd forint veszteséggel szemben 24,3 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben a Mol Nyrt. A társaság árbevétele ugyanebben az időszakban 866,2 milliárd forintra emelkedett; ez 37 százalékos növekedés. Az elemzők 27,1 milliárd forint profitot vártak.
A nem auditált, konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készített gyorsjelentés szerint a csoport kamat-és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye 130,4 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 39 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A csoport javította eredményességét a tavalyi utolsó negyedévhez képest is. A jelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki szerint a Mol továbbra is őrzi erős pénzügyi pozícióját, és a meglévő portfolió értékének maximalizálására törekszik.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Takács Szabolcs, a portfolio.hu lemezõje