Két éven belül bevezethetik az eurót az eminens észtek

Infostart
2010. május 12. 16:29
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Észtország 2012. január elsejétől vezesse be az eurót. A balti állam ugyanis mostanra teljesítette a közös fizetőeszköz átvételéhez szükséges maastrichti kritériumokat. A BruxInfo elemzője azt mondta, Észtországban nincs infláció, bőven az ajánlás alatt van a költségvetési hiány, és lényegében államadósságot sem halmozott fel az ország.

Kiemelték a sorban álló, jellemzően kelet-európai új tagországok köréből Észtországot. Pillanatnyilag ez az egyetlen olyan állam, amelyet felkészültnek és alkalmasnak ítél az Európai Bizottság a közös valuta bevezetésére - mondta el Fóris György. A BruxInfo elemzője hozzátette: a testület ajánlása szerint 2012-től már a balti államban is euróval fizethetnek majd.

Észtország azért érdemelte ki a döntést, mert maradéktalanul teljesítette az euró zónához csatlakozás négy maastrichti követelményét.

Nincs infláció, sőt inkább deflációról beszélhetünk, a költségvetési hiány tavaly 1,7 százalékon állt, és a válság után sem lesz több az előrejelzések szerint 2,5 százaléknál, a kormány belső adóssága 2009-ben 7,2 százalék volt és idén is csupán 0,3 százalékkal emelkedett - sorolta Fóris György.

Összehasonlításul: Magyarországon ez az adat 70 százalék körül mozog - jegyezte meg az elemző. Hozzáfűzte azt is, hogy az észteknél a jegybanki alapkamat szintje is elmarad a veszélyes mértéktől.

Fóris György szerint Észtországon kívül jelenleg egyetlen más állam sem felel meg ezeknek a kritériumoknak az unión belül.

A csatlakozás egyébként szándék kérdése is - jelezte a szakértő, aki Csehországot hozta fel például. Szerinte ott érezhető egyfajta britekhez hasonló eurószkepticizmus, és hezitálnak a lengyelek is. Nyílt szándék a csatlakozásra jelenleg nincs egyetlen olyan országban sem, amely erre alkalmas lenne - szögezte le az elemző.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást